Gyerekek

Gyerekek

2014. június 30., hétfő

Rövid hír

Éééééééééééssssss tádámmmmmmm! Ma reggelre virradóra előbújt az első fog!

2014. június 23., hétfő

Mit mond a kígyó?

- Kincső, mit mond a kígyó?
- Kígysssssssssssssssssszzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz.

:)

2014. június 19., csütörtök

Friss

Ilyen mázlit, a legszebb időben lerobbanni! Kezdte Kincső - ő már jól van, jöttem én, majd most a Kicsi van benne nyakig. Mondanom sem kell, hogy már néhány napja nem sok alvás van éjszakánként, így nappal zombiként keringélek a lakásban. Kb. 5 évente sikerül nekem is ilyen szinten beleesnem egy megfázásba, most ráadásul 3 napig hangom sem volt. Na de azt hiszem, már jövök kifele a gödörből, s lassan Kolos úr is. Most a köhögős fázisban van, szegényke mindig felköhögi magát az alvásból. Kaptunk a doktornénitől egy inhalátort, azt használgatnám neki, ha hagyná. Ez tehát a pillanatnyi egészségügyi helyzet kicsiny családunk részéről.

Egyébként más téren minden oké. Kincső bébit felvették az oviba, szeptembertől bizony lesz egy Manócska csoportos, cserepesvirág jelű kislányunk! (Sajna tök béna jelek közül lehetett választani, pedig nagyon gyúrtam a cseresznyére...):)

Koller mazsola pedig ügyesen mászik egy ideje (igen, előre végre), álldogál, ahol-amikor csak tud, és persze vigyorog mindenkire. Már egész ügyesen integet és tapsol. Tegnap az orvosnál meg is mérték, kereken 9 kilós és 71 centis. Kincső 1 évesen volt ilyen súlyban, hihi. :) Fogacskák persze még mindig sehol. Az étvágya hihetetlenül jó, szerintem még a cipőtalpat is megenné, ha lehetne. De komolyan, nem volt még olyan étel, amit nem evett volna meg (a kölesgolyót leszámítva, de ez egy elvetélt próbálkozás volt tőlem, nem is csodálkozom, hogy ez a fűrészpor ízű izé nem jött be neki). Nem egy hisztis baba, de a kajáért nagyon határozottan tud küzdeni. Főleg az olyan ételért, amit mi eszünk. Azért a cicifüggőség még megvan, ehhez a rituáléjához nagyon ragaszkodik a fiatalember. Reggel, napközben elvétve egyszer-kétszer, este, no meg éjszaka. Szóval szinte egész nap a rendelkezésére kell állnom. :)

Kincső viszont, öccsével ellentétben elég hadilábon áll mostanság az evéssel. Mondhatni, a Válogatás Nagymesterévé nőtte ki magát.

2014. június 16., hétfő

Szökőkút


Csúszdán

Maszat Manci csúszdázik a játszótéren. Odajön egy 4-5 éves forma "nagylány", beszélgetést kezdeményez velem.

Ő: Hogy hívják a kislányt?
Én: Kincsőnek.
Ő: Aha. Engem is így hívtak anyukámék, amikor kicsi voltam.
Én: Tényleg? Kincsőnek?
Ő: Igen, Kicsi kincsüknek. És mi az igazi neve?
Én: Kincső.
Ő: Igen, engem is így hívtak. De mi a keresztneve?
Én: Ez a neve, az igazi neve, a keresztneve, hogy KINCSŐ.

Még tett néhány kört, és, bár nem hitte el, de lassan feladta a próbálkozást. :)