G-vel elhatároztuk, hogy változtatunk Kincső elalvási szokásán. Ugyanis a kis hölgy ahhoz szokott hozzá, hogy kézben-hason szunnyadjon el. Úgy voltunk vele, hogy a nappali alvással kezdjük, aztán ha sikerül, áttérünk az estire is. Megér néhány nehezebb órát, ha cserébe majd szépen, könnyen, magától alszik el a saját ágyában.
G. volt a bevállalósabb. Szombat volt a kísérlet első napja. G. és Kincső bevonultak a kisszobába, néha ugyan kihallatszott egy-egy rövid sírás (Apavegyélki-könyörgés), de összességében csak mocorgás és csend volt. Illetve próbálkozott azzal, hogy felbosszantja az apját: leszedi a kiságy melletti falra ragasztott állatkákat - amiket többé persze nem lehet már visszaragasztani -, de az apja hidegvérrel állta a kihívást. Egy teljes órába telt, de sikerült! Diadalittasan érkezett G., én meg nem győztem dicsérni a kitartásáért :). (Megmondom őszintén, én szerintem hamarabb feladtam volna, elkönyvelve, hogy ezt lehetetlen megcsinálni.)
Másnap ugyanez a felállás, csak éppen 45 perc alatt zajlott le az egész.
Harmadnap rám hárult ez a kemény feladat - nem kis aggodalommal néztem elébe. Meg voltam győződve, hogy nálam több mindennel bepróbálkozik majd a Manó, de kellemesen csalódnom kellett. 25 perc és kész. Alvás, bundamódra.
Ma pedig éppen, hogy beraktam az ágyba, 10 perc múlva már múlva jöttem is ki a szobájából, mert nem volt több dolgom ott.
Biztosan lesznek visszaesések, főleg úgy, hogy a hétvégét nem itthon töltjük, de elhatároztuk, hogy állhatatosak leszünk. És ha így megy tovább, hamarosan talán már az esti elalvás-projekt is beindul! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése