Gyerekek

Gyerekek

2012. augusztus 31., péntek

Az Első

Ééééééééééssss: JUHHHHHHHÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ :)))
Kibújt végre az első kis fogacska! Tegnap este már nagy volt a nyűg, gyanús volt nagyon a dolog. Aztán a hajnali felkelés és vissza-nem-aludni-akarás, majd egy egészen új módszerrel visszaalvás már teljes mértékben meggyőzött arról, hogy mi lehet a probléma. Ma pedig - így néhány nappal Manócska 9. hónapfordulója előtt - már látni és érezni is lehet a kis gyöngyszemet. A kis szúrósat.

Séta a múltba

Gyulán voltunk néhány napig Mancikával, a gyulai nagyszülőknél. Nagyon jó volt. Otthon volt régi barátném is, akivel egy nap különbséggel szültünk (nem beszéltünk össze). De abban igen, hogy egyik este fogjuk magunkat, és gyerkőcök nélkül felmegyünk a városba. Na de hova menjünk? Az egyik helyen állítólag koncert van, megnézzük. Hát... Nem volt túl izgi, ezért úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a régi törzshelyünkre, az Alfába és nem mást iszunk, mint Alfanerángasst. Stílusosan, pont mint régen.

Betértünk a helyre. Új pultos. (Nem mintha olyan meglepő lenne, kb. 10 éve nem jártam ott.) A csocsóasztal azonban a régi volt - egy különbséggel: már nem huszassal működött (megpróbáltuk). Szóval körbenéztünk, mi változott, mi nem, aztán kértünk a pultoslánytól egy Nerángasst. Szegény, még csak hallani sem hallott róla soha. Elszontyolodtunk, hogy most akkor mi legyen, mert mi bizony nosztalgiázni jöttünk ide. De aztán minden jó, ha jó a vége, előkerült a tulaj, hogy megszerelje a csocsóasztalt (amit eltömítettünk a huszasunkkal), és ő kevert nekünk egy fincsi itókát a régmúlt idők emlékére.

Amíg ott voltunk, végig a Nirvana szólt, a régi kedvencekkel...


Te jó ég, de régen volt, talán igaz sem volt...

2012. augusztus 18., szombat

Idill

Új korszak köszöntött be hozzánk, és ezt más szóval nem is tudnám meghatározni, mint az idillivel. Persze nem először fordulna elő, hogy miután mindezt leírtam, az egész dolog 180 fokos fordulatot vesz, de sebaj. Szóval a napjaink kellemes együttműködésben telnek. Az ordítós-hisztizős időszak elcsitult, most ha valamire szüksége van a kisasszonynak, más módszerekkel hozza tudomásunkra. És mi nem győzünk betelni vele. 

Minden nap hatalmasokat sétálunk (amíg jó az idő, kihasználjuk) (meg persze a habtestemnek sem árt), 2-3 órát legalább, Mancika nagyon élvezi. A játszótérre most már minden nap elmegyünk, a hintázás egy fontos esemény, nem maradhat ki a napi programból. Néha plédet is viszünk magunkkal, és piknikezünk egyet. Élvezi a szabadban létet, és haladás, hogy most már nem vesz mindent rögtön a szájába (csak amikkel ismerkedik), így a fű már nem akkora ellenségünk. Csak tépkedi meg koszolja magát :).

 
Sziasztok! :)

Egyebek: Napról napra egyre hosszabb ideig álldogál már kapaszkodás nélkül - persze közben is tevékenykedik valamit, mert anélkül uncsi lenne. Így egy idő után persze potty a vége.

A balatoni kiruccanásunk nagyon jól sikerült, természetesen volt lubickolás is:





2012. augusztus 13., hétfő

Az első három hónapunk

Ha bárki megkérdezné, hogy elcserélném-e az első három hónapot akármi másra, határozott nemmel felelnék. Holott... Nem volt könnyű... Az amúgy sem könnyű első hónapokat a rettegett hasfájás fűszerezte meg. Míg Manó az éjszaka közepén órákon keresztül a hasfájástól ordított, én a tehetetlenségtől elcsigázottan próbáltam túljutni a holtpontokon. (Ez szerencsére egyik napról a másikra egyszer csak elmúlt, mintha sosem lett volna.) Hozzá kell tenni azt is, hogy az első hetekben teljesen fel volt borulva az időérzéke, nem volt olyan éjszaka, hogy éjjel fél kettő előtt elaludtunk volna.

Az első három hónap fáradtsága semmihez nem hasonlítható. Biztos vagyok benne, hogy azelőtt soha de soha még csak hasonlót sem tapasztal az ember, még X óra nemalvás után sem, mint akkor. A kimerültség, a pozitív-negatív érzelmi változások, amik egy új kis Élet érkezésével járnak (főleg az első baba esetében), a szülés utáni testi-lelki megpróbáltatások mind-mind hozzájárulnak ehhez. De mindemellett végig ott vannak azok a kis mosolyok, a cuki böfik, a nézése, és a kis léte egyszerűen, amik miatt mégis azt gondoljuk, hogy érdemes volt...

Időbe telik, amíg az ember igazán Anyának (nagybetűsnek) érzi magát. De egyszer csak azon veszi észre magát, hogy ő és a lánya olyanok ketten, mint a borsó meg a héja.

2012. augusztus 3., péntek

Hintánál

Kislány a kisfiúnak:
-Viktorka, akarod, hogy meglökjelek? Olyan magasra löknélek, miiiiiint... miiiiiiint... miiiiiiiiint... a kutya!

Orrfújás - a rejtély nyitja

Pakolás, pakolás, pakolás... Csak semmi ne maradjon otthon! Manó úszógumija már az autóban várja a csobbanást. Remélem, élvezni fogja a nyaralást (mármint M.)!

Egyébként fény derült egy régebbi rejtélyre. Valamikor írtam arról, hogy Manci mennyire utálja, ha fújom az orromat. Hát, úgy néz ki, sikerült rájönni, hogy miért. Nem olyan régen találkoztam egy ismerősömmel, akivel úgymond szinte együtt szültem. Ő mesélte, hogy az első néhány hónapban (azóta már elmúlt ez a dolog náluk is, nálunk is), amikor a nagyobbik lánya fújta az orrát, akkor ez a picinek mennyire nem tetszett. És hogy ő gondolkodott ezen, és rájött, hogy valószínűleg azért lehetett, mert a császármetszés után (vagy közben, már nem tudom), amikor szívták le a vért vagy ezt-azt, az adott ki ilyen szörcsögő-furcsa hangot. És mivel ezt a születéskor élték meg a babák - ami már önmagában egy nagy trauma volt nekik -, ez is beleivódott a kis agyukba, és mindannyiszor, amikor ehhez hasonló hangot hallottak, összerezzentek, vagy nemtetszésüket fejezték ki.

2012. augusztus 2., csütörtök

Nekem a Balaton...

Már csak kettőt kell aludni, ééééééés.... :)

 

Nagyon várom már! Ha minden jól megy, egy jó kis barátnős összeröffenést is sikerül majd megejtenünk. Olyan ritkán találkozunk, sajnos elvitt minket az élet a szélrózsa minden irányába (Jelen esetben: Gyula, Érd, Veszprém és Szeged), de most összeverődünk végre a Balaton partján.