Gyerekek

Gyerekek

2012. július 26., csütörtök

Szeparációs szorongó 2.


És akkor most tényleg, úgy igazán. Amit olyan 5 hónapos korában írtam, az semmiség volt ehhez képest. Mert akkor még viszonylag egy helyben volt Mancika. Na de most, hogy már nem kötik őt bizonyos korlátok, él is ezzel a képességével. Kimegyek a szobából, és már hallom is a kis tappancsokat magam mögött csapdosni a parkettán, miközben a nyányányá-t szajkózza. Ha megtalál, nagy az öröm, mászik is fel a lábamra, mert milyen jó ott. Szóval mostanában különösen keresi a közelségemet a kis hölgy, ami nem esik ám rosszul, csak néha kicsit fárasztó… Egyéb egyedüllétet igénylő tevékenységekről nem is beszélve. Azt hiszem, most egy ideig nem leszek magamra hagyva egy percig sem, hacsak nem alszik.

Ha már itt tartunk: ráállt a kis Manó a napközbeni 2 szundira: az egyiket - a hosszabbikat - a tízóraija (ami amúgy dél körülre esik) utánra, a másikat 4-5 körülre szokta időzíteni. És ez nekem tetszik!

Ja, és, amint látszik, véget ért a két hetes internet-elvonásunk. Többszöri utánatelefonálgatás után persze. Mert a szolgáltatónak magától eszébe sem jutott volna kijönni, mondván, hogy szabadságolások vannak. No comment. Egyébként a dolgot szerencsésen túléltük.

Egyik éjjel megint buli volt, 4-kor felébredt Manci, és úgy viselkedett, mintha reggel 9 lenne (az a normál kelési idő). Hajnali fél 7 volt, mire vissza tudtunk aludni. És utána azt álmodtam, hogy nem volt véletlen ez a szokatlan időpont, ugyanis az zavarta Manót, hogy jön a foga. Megnéztem, és tele volt a szája fogacskákkal, legalább 10-12-vel. Na, mondom, akkor most egy éjszakával megúsztunk több nyűgöset. De aztán felébredtem, és ránéztem a kis fogatlan lánykámra, és tudtam, hogy ez a fog-téma még egyáltalán nem aktuális kérdés mifelénk. Ha az anyjára ütött, majd valamikor az első szülinapja környékén köszönthetjük az elsőket… :)

2012. július 12., csütörtök

Csomagcsere

Hamarosan változnak felénk a dolgok, ugyanis tévécsomagot váltunk. Ez önmagában még nem lenne nagy durranás, ha eddig nem csak 4 (vagy 5?) csatornánk lett volna, és sokat mondok, ha azt állítom, hogy havonta kétszer bekapcsoltuk a tévét. (És amikor Anyukám itt van, néha megnézzük a leesős műsort.) Viszont annyira felemelték az árát, hogy kénytelenek voltunk dönteni, hogy mi legyen a továbbiakban, és hát bizony az lett a vége, hogy - hosszú-hosszú eszmecserék után - hamarosan ötvenakárhány csatornás tévével fogunk rendelkezni. 

Amitől igazából kicsit tartok. Emlékszem a régi időkből, amikor még tévés környezetben éltem, hogy azért bele-belenézegettem mindenféle műsorba, sőt, a Barátok közt című showműsor a mindennapi programjaim részét képezte (Más - tévés - sorozatra nem igazán emlékszem szerencsére. Márminthogy rendszeres TÉVÉS követője lettem volna.). A másik dolog, hogy még így sem unatkozunk, alkalmunk sem nagyon lett volna az utóbbi néhány évben leülni a tévé elé... 

Szóval nemsoká jönnek majd kikapcsolni az eddigi szolgáltatást, és egy másik cégtől pedig bekapcsolni a másikat. Igazából abban reménykedek, hogy lesz néhány nap különbség a kettő között, mert kíváncsi vagyok az interneten túli világra is, vagyis, hogy vajon lehet-e élni net nélkül? :) Tényleg várom már!

2012. július 11., szerda

Fejlemények


Tegnap becsaptam Mancit. Orvul átvertem. Gonosznak érzem magam, de muszáj volt. Reggel olyan aranyosan bújt hozzám többször is, hogy újra (meg újra) meg akartam ezt tapasztalni. Vessetek rám követ, de tényleg belső kényszert éreztem. Fondorlatos módon magamhoz csaltam. Úgy tettem, mint aki szomorkodik, ő pedig szó szerint megsajnált, odamászott hozzám és rámhajtotta a kis fejét, hogy megvigasztaljon. Nem mondom, hogy nem lettem egy pillanat alatt folyékony halmazállapotú. De azért nem akarok visszaélni a jóindulatával, csak a szeretetkinyilvánítás első jelei annyira jól estek! Na meg amikor délután hazaért az apukája és kézbe vette, az ő vállára is ráhajtotta a fejét. Szerintem neki sem esett rosszul a dolog…

Egyébként Manó tegnap óta léböjtkúrát tart. Hiába kínáltam neki tegnap az isteni őszibarackpépet, nem kellett. Almával feltuningolva sem. A hétgabonás tejpéppel hasonló volt a helyzet. Nem hagyta magát, így nem erőltettem. Biztos a fülledt levegő miatt nincs étvágya. Ma sem evett még szilárdat, a krumpli-almapépje a hűtőben várja az újrakínálást. Azért érdekelne már a súlya, jövő héten úgyis megyünk oltásra, akkor majd meglátjuk.

Fejlemény, hogy Mancika napról napra újabb és újabb dolgokat tanul meg. A "Hol a brumm-brumm maci?"-kérdésre ránéz a macijára, a "Hol a breki?"-re a békájára, sőt, ha mondjuk neki, hogy csüccs, akkor le is csücsül. És még a tapsi-tapsiról és a halló-hallóról nem is beszéltem. Éjjel az elejétől a végéig átaludta az éjszakát, ez tök jó, bár mostanában átállt a korai kelésre (6-6.30). Ja, és az esti elalváskor ismét új szokást vezetett be a hölgy: nem igényli, hogy én énekeljek neki, helyette ő maga énekli magát álomba ("dádádá-mámámá-nyányányá"). (Tudtam én, hogy előbb-utóbb be fog sokallni.)

2012. július 6., péntek

A fejés

Itt az ideje, hogy írjak picit arról is, amit már többször említettem: a fejésről, és hogy hogyan alakult ez így nálunk... 
Úgy kezdődött, hogy a kórházban, amikor tanultam a szoptatást, a védőnő, aki segített, azt mondta, hogy nekem valószínűleg csak bimbóvédővel fog menni a dolog. (Utólag rájöttem, hogy ment volna az anélkül is, mert ha nagyon akartam és Manó is, akkor bizony sikerült... De tudatlan voltam és hittem az első szembejövő védőnőnek.) Oké, ezzel nem is volt gond, bár elég nehezen indult be a tejem, de otthon hősiesen* küzdöttem. A védő azért rendesen megnehezítette M. dolgát, amúgy is olyan kis ügyetlen és mohó volt, könnyen feldühödött, ha nem történt rögtön az, amit ő szeretett volna, így pedig dupla munkát is kellett végeznie, hogy rendesen hozzájusson az adagjához. Persze sokat sírt is miatta (én is, de ez nem lényeg**). 
Aztán a sokk az 1 hónapos státuszvizsgálaton jött, amikor kiderült, hogy alig hízott, amióta hazajöttünk (vagyis a születési súlyára hízott vissza, ami kb. 15-20 dkg-t jelent). Szóval a doktor néni jól ránkijesztett, hogy nem elég a tejem és tápszert kell neki adni pótlásként, mert különben ki fog száradni a baba. Szóval elkezdtük pótolni a tejet, és mellette minden szoptatás után fejtem is. Elég szépen felküzdöttem magam, bár rengeteg idő és energia ráment, de szerencsére sok-sok segítségem volt a két nagymama személyében. Persze az első 3 hónapot így is szinte végig a szoptatós fotelben töltöttem.  
Aztán a fejés-dolog azóta is megmaradt, mert időközben teljesen leszokott a ciciről és átállt a cumisüvegre (sajnos, de érthető, ezzel kevesebb a meló), de legalább nagyrészt anyatejet kap. Pótolni még mindig kell, de úgy vagyok vele, hogy legközelebb ügyesebb leszek... :) Néhány hete, ugyanannyi fejés ellenére eléggé megcsappant a mennyiség, hála (szerintem) egy egész napos vizsgának, ahol csak egyszer sikerült fejnem, és azóta sem tudtam magam visszaküzdeni, de most már úgy vagyok vele, hogy nem aggódom emiatt fölöslegesen, ami van, azt megeszi, máskor pedig kap mást.
A súlyprobléma is megszűnt természetesen (a Manóé, az enyém nem), étvágyilag nem lehet okom panaszra. (Bár a 6 hónapos státuszvizsgálaton rosszallóan megjegyezte a doki néni, hogy még nem duplázta meg a súlyát, pedig már meg kellett volna, de hol van az törvényben leírva, hogy neki percre pontosan 6 hónapos korában grammra kétszer annyinak kell lennie, mint amikor megszületett?) Szóval ez a mi kis történetünk.
Egyébként a kis összcsaládlátogatásunk nagyon jól sikerült, jól esett egy kis pihi. Nagyon résen kell ugyanis lenni Maszat Örökmozgó Manóval, mindenbe bele akar kotnyeleskedni, rá akar kapaszkodni, mászni. A kánikulát elég jól viseli a kisasszony, csak az éjszakák nyűgösebbek, többszöri felébredéssel és ivással, de ez érthető... 

*magamtól lehet, hogy könnyebben feladtam volna az egészet, ha nem tartja bennem G. a lelket
** Miért nem mondta soha senki, hogy a szoptatás ilyen bonyolult dolog???!!!