Fogadalom

Be kell látnom, hogy oly mértékben font körém suttyomban hálót a virtuális világ amióta itthon vagyok, hogy rájöttem, ennek nem lesz jó vége. Így hát komoly elhatározásra jutottam. Elegem lett abból, hogy nagy jódolgomban naponta kb. 10x megnézem az email-jeimet (mintha olyan fontos ember lennék, ha-ha), a fb-ot (mintha olyan sok minden történne ott is), és a többi hasznosabbnál hasznosabb oldalt. A blogírást nem számolom ide, mert azt a magam részéről nem tartom időpocsékolásnak.

Tehát: Ezennel megfogadom, hogy mostantól kezdve sokkal de sokkal hasznosabban fogom eltölteni az időmet, mint eddig, szabadidőm jó részét a számítógép szemkápráztató sugara előtt görnyedve a nagy virtuális ködbe bambulva. (Egyébként nagyon durva, hogy milyen gyorsan pörög az idő a gép előtt ülve!) Terv az persze rengeteg van, hogy a sok-sok (megint csak ha-ha) szabadidőmet a világhálóról  lekapcsolódva hogyan töltsem el. 

Mától el is kezdődik a Nagy Megvalósítás Projekt. Internet kihúz (azért nem gép kikapcs, mert M. szeret zenét hallgatni, az pedig a gépen van. Sok. Most éppen Halász Judit a favorit. Amíg az anyja túlságosan meg nem unja.). Napi max. fél órát engedélyezek magamnak, ez éppen elég lesz, hogy kiéljem internetező ösztöneimet. 

Szóval a labda fel van dobva. Már kész is a megvalósítandó tervek listája. (Listáim világ életemben voltak, vannak és lesznek, nélkülük mintha félkarú lennék. Mert hát ugye akinek nincs esze...)

Még lejjebb kell tenni a matracot

Így szoktak várni ébredés után
(reméljük, hamarosan ágyba kapjuk a reggelit)

Aggodalmaskodós

Naná, hogy amikor korán kell kelni (fél 7-kor), nem fűlik hozzá egyesek - egyelőre láthatatlan - fogacskája (mostanában ugyanis 9 - fél 10 az ébredési idő)! Hosszú perceken át tartó simogatás és szólongatás után sikerült csak felébreszteni Kismancit (Bezzeg éjszaka! Olyankor elég egy pisszenés is!), ugyanis észrevettem a kishölgyön egy kis valamit, ami nem hagyott nyugodni. A (helyettes) körzeti doktor néni tegnap a megfelelő helyre irányított az ügyben, bár mondta, hogy nem sürgős, de mi ma reggel már nyakunkba is vettük a várost. 

Szerencsére nincs gond, egy kis krémezéssel megoldódik a probléma, csak hát az ember aggódik. (Inkább néha fölöslegesen, mint sehogy, bár azért remélem, túl sem parázom a dolgokat...) Manónak majdnem sikerült végigaludnia az eseményt, csak a végén ébredt fel - gondolom hideg volt a krém. Szóval igaz, hogy egy kis apróságról volt csak szó, de odafele úton éreztem először (eddig hála az égnek nem volt még semmilyen problémája Mancikának, még egy kis nátha sem), hogy bárcsak én lehetnék a helyében, hogy neki ne fájjon (rosszabb beavatkozásra számítottam). És biztos vagyok benne, hogy nem utoljára éreztem hasonlót...

Amúgy már alig várom a hétvégét és az azt követő jónéhány napot, ugyanis megyünk a nagyszülőkhöz, azaz "wellness-napok"* következnek, hajfestéssel és egyebekkel, sőt, még esetleg egy kis esti kikapcsolódással is tarkítva! :)

*bármilyen nagyszülői/rokoni segítség babapesztrálás terén

Bogárkaland

Éjjel randevúm volt. Történt, hogy Őfőszomjassága az éjszakai teázása után hajnal 2 körül már édesen aludt az ölemben, amikor furcsa zúgást hallottam a kiságya felől, aztán meg is láttam a zajforrást (illetve kontaktlencse hiányában csak egy nagy fekete foltot), amint a kiságy feletti falnál repked, majd hirtelen eltűnik. Na, ennek fele sem tréfa, gondoltam, így Mancikát kénytelen voltam óvatosan lehelyezni a nagyágyra és G-t felébresztve az ő gondjaira bízni, amíg akcióba léptem. Rólunk tudni kell, hogy hasonlóképpen viselkedünk ilyesmi szituációkban:

Szóval nagy hősök vagyunk e tekintetben, de nem volt más választásom, tennem kellett valamit. Elsőként egy harci eszközt kerítettem (Piroska és a farkas A/4-es méretű puhafedelű). Ekkor már ébredezett Manci is, észrevette, hogy nem a szokott helyére tettem vissza. Visszafordultam a kiságy felé, és - láss csodát - rögtön megpillantottam a gusztustalan másfél centis fekete valamit, amint éppen Manci plüssmackójának feje búbján sétálgatott. Harci eszközzel suhintás 1: a bogár eltűnt. Aztán egyszer csak (hála az égnek), újra megjelent az ágy farácsainak tetején, mintha mi sem történt volna. Ez így jobb is, könnyebb célpont. Harci eszközzel suhintás 2. a "fujj" és az "undorító" szavak félhangos skandálása mellett. Közben mindenféle rémképek tolakodtak a lelki szemeim elé, hogy ha nem lesz meg az az állat, akkor éjszaka majd jól elkezd mászkálni Manó kis testén, belemászik a fülébe-szájába, jajj, rossz is belegondolni! Szóval elszánt voltam. Nagyon. Erre az újabb (VÉGZETES!!!) csapásra azonban úgy felriadt Kismanó, hogy azonnal sírni kezdett ijedtében, és több mint egy órába telt, amíg újra elaludt. De minden jó, ha jó a vége :).

Kapaszkodó

Repül az idő! Minden napra akad valami program, aminek kifejezetten örülök, mert Mancika nagyon élvezi, szeret mozgásban lenni nagyon (Sőt, ha nem történik semmi, az nem jó. Nagyon nem jó.). Jó is ebben a hőségben kimozdulni, mert megsülnénk itthon a panelban. Hétvégén például igazi örömünnep volt. Egy éves kis cimborája ugyanis kertes házban lakik, ahol volt minden, mi manószemnek-manószájnak ingere, a pancsolótól kezdve a hintáig, a leterített plédektől a mindenféle (számára) új játékokig, szóval olyan jól elvoltak a kis törpik, hogy nekünk szinte csak asszisztálni kellett és szürcsölni a fincsi - nekem egyelőre alkoholmentes - söröket. Mondtuk is a házigazdáknak, hogy megyünk minden nap :).

Az állásba való felkapaszkodást azóta is lelkesen gyakorolja Manó, most már mindegy, hogy székre, babzsákfotelre, kis- vagy nagyágyra, anyára vagy apára, lényeg, hogy függőlegesben legyen az egész kis testével. Nagyon büszke ám magára, amikor sikerül! Vigyorog, mint egy vadalma! Ismerek valakit, aki hasonlóan zsenge korában csinált hasonlókat, az ő anyukájának azt mondták (ez kb. 30 évvel ezelőtt történt, ma már annak az egykori kisbabának is van egy picivel több mint fél éves kisbabája...), hogy kötözze le a gyereket, mert tönkremegy a lába (szerintem egyébként ma már nem tanácsolnak ilyen drasztikus módszereket). Na ja. Kötözhette az az anyuka (most már nagymama), ha egyszer valaki fel akar állni, akkor fel fog állni. Ő érzi, hogy mikor jött el az idő. Szóval úgy sejtem, hogy az én kis személyi edzőm hamarosan rálép a gázpedálra. 

Mostanában pedig nekem is van ám szabadidőm, nem is akármennyi! Ez azt jelenti, hogy Manó kihagy egy délelőtti félórás szundit, és csak a tízórai után dől ki, akkor viszont kb. 1,5 órára. Pont jó, így az utóbbi időben rendszeresíteni tudtam az ebédfőzést, ami eddig viszonylag ritkaságnak számított...  Szóval nagyon élvezem a dolgot. Egyedül a vasalnivalótól nem tudok szabadulni, arra napközben egyszerűen nem visz rá a lélek. Esténként meg csak a "kötelezőket" vasalom ki, mondván, majd holnap este többet fogok. Aztán mégsem. Ez van. :)

Énekeljek? :)

Úgy döntöttem, egye fene, csak szólok néhány szót Manó legfrissebb alvási szokásairól. Annyit írtam már, hogy a tendencia pozitív. Ez annyit takar, hogy már 2-3 hete nem eszik éjjel Manó, általában egyszer ébred fel, késő este, akkor kap egy kis teát és édesdeden alszik általában reggel 7-8-ig. Szóval: Juhhúúúúú :) A napközbeni 30 (nem több, nem kevesebb, pontosan 30!) perces alvások rendületlenül tartják magukat.

Az elalvás viszont csakis úgy megy, ha énekelek neki. Tudni kell, hogy nekem híresen rossz énekhangom van (fogalmazhatnék úgy is, hogy csak a nagyon fájt fülűek veszik észre benne a szépet). Szóval éles logikával rájöttem, hogy miért van ez: belemenekül az alvásba az okos gyerek (Anya, neeeeee, akkor inkább alszom, csak ne halljam!) :).

A zenét egyébként nagyon szereti. A Youtube-on van egy fél órás gyerekdal-összeállítás, azt szoktuk mostanában hallgatni, nagyon bírja. Van egy kedvence is: ez pedig a Hopp Juliska. A dal kicsit fel van turbózva, amikor megszakítja a nótás kedvű zenész és belép a két táncoslány, hát az valami tündéri, hogy mekkorákat rötyög rá a kiscsaj :).

A tegnapi nap - 13-a ide vagy oda - nagyon jól indult. Hajnali (legalábbis nekem a késői lefekvés miatt annak tűnt) 8-kor ugyanis Mancika elkezdett mocorogni a kiságyában. Addig-addig, hogy felkeltem, és hát ahogy elindultam felé, meglátott, megörült, és nagy örömében úgy felhúzta magát állásba, hogy csak néztünk! (Mondjuk aztán gyorsan el is dőlt, de sebaj.) Egy órán belül pedig egy másik produkciót is bemutatott: magától felült. Ezt azóta is szorgosan gyakorolja. Nem csoda, hogy ilyen jókat alszik mostanában, ennyi munka után bárki kidőlne...

Nagyon jó kis néhány nap volt ez az utóbbi 4-5! Ja, és a délután sem volt rossz, hála G. isteni rizses csokijának :). (Nem tudom, mit fog szólni, ha hazaér, jól rájártam ma, de hát így jár az, aki kecskére bízza a káposztát...)

A lepényt kivették már?

Nem is olyan régen, kicsivel több, mint hat hónappal ezelőtt történt. Emlékszem minden pillanatra.

Túlhordtam Mancikát már majdnem egy héttel, így be kellett feküdnöm a klinikára. Aztán a befekvés 3. napján megindították a szülést. Magától ugyanis nem akart kibújni a kisasszony, pedig már nem lehetett neki olyan komfortos ott annyira, minden jel arra utalt. De minden jól indult és gyorsan haladtak a dolgok (utólag már a fájdalmak is homályosulnak), G. végig mellettem volt és nem azért írom, mert ezt Ő is olvassa, de tényleg nagyon jó, hogy ott volt. 

Burokrepesztés... Oxitocin... Fájások... Be is indultak rendesen, kérdeztem is a szülésznőt, hogy másoknak is ennyire szokott fájni??? (Azt mondta, igen, erre G. megkérdezte, hogy "És ezt mások is meg szokták kérdezni?", és erre is azt mondta, hogy igen. :)) Már ott  tartottunk, hogy kérdezgették, hogy érzem-e a tolófájásokat, de én még mindig nem éreztem olyasmit, amikor kiderült, hogy Manó rosszul tartja a fejét. Arccal előre szeretett volna kibújni, ami nem ment volna könnyen (vagy egyáltalán nem). Na, ebből csak annyi maradt meg, hogy jön a dokibácsi, megnéz, aztán ennyit mond: császármetszés. 

Ez után felpörögtek az események, nem volt sem időm, sem erőm gondolkozni azon, hogy mi van. "Gyorsan" át kellett mennem az ultrahangba (ez 0,5-1 perces fájásokkal nagy élmény volt), ott megállapítást nyert, hogy tényleg császár lesz ebből... Aztán irány a műtő (G-nek kint kellett maradnia izgulni), két fájás között EDA be, fájdalom múlóban, ráncigálás hastájékon, és egyszer csak felsírt egy kis manó... Megmosdatták és csak ezután hozták oda a fejemhez megmutatni... Hát mit mondjak. Gyönyörű volt. Ekkor már úgy emlékszem, elkezdődött az a több órán át tartó, idegesítő remegés is. Utána semmi, dolgoztak az orvosok, én meg csak feküdtem, látni semmit nem láttam, hogy mi történik, és egyszer csak feltettem a fejem mellett ülő anesztes néninek a világ legfontosabb kérdését: "A lepényt kivették már?" Nem tudom, mit gondolhatott, lehet, hogy jobb is, mindenesetre tök normálisan válaszolt :). Ja, azt még el is felejtettem, hogy négy kis orvostanhallgató is végigasszisztálta a szülést, az egyik a végére ki is dőlt :)

Egy dolog azért nagyon nehéz volt (a kezdeti egyéb nehézségeket leszámítva). Az első hetekben a szülés után ugyanis komoly problémát okozott, hogy feldolgozzam, hogy Manócskát nem tudtam "normálisan" világra hozni. Ha tudtam volna előre, hogy császár lesz, akkor persze más a helyzet, de így, mivel a terhesség során még csak eszembe sem jutott ez a variáció, eléggé rosszul érintett. De mára leszámoltam a lelkifurdalással :).


A lényeg: ez a CSODA megadatott nekünk, és néha még mindig meg kell magam csípni, hogy velem történik-e ez.

Így már azért minden sokkal érdekesebb

6 hónap

Maszat Manci tegnap fél éves lett. Fél évvel ezelőtt... Huhh...Nemsoká erről is írok majd... Addig is egy-egy "akkor és most" kép:

Viharvert Manó néhány perces korában

Sajtkukac akcióban 

Történések:

Tegnapelőtt este óta a hasán kényelmes az alvás, amivel először a frászt hozta ránk, figyelgettük egyfolytában, hogy rendben van-e minden, kap-e rendesen levegőt (nem szoktunk ehhez hozzá, eddig esze ágában sem volt hason aludni) :). A mászást fejlesztgeti, most már tényleg, tagadhatatlanul HALAD. A kiságyát lejjebb engedte G., biztos ami biztos. Alvásilag is kifejezetten jó irányba halad a dolog, de ezt még nem kiabálnám el. Hivatalosan is elkezdődött a hozzátáplálás! Eddig is kóstolgatott Manó ezt-azt, de mostantól rendszeresen, minden tízóraira kap valami fincsi gyümölcsöt.


U.i.: Kezdem azt hinni, hogy a vasalnivaló osztódással szaporodik... :(

Helyzetjelentés

Jó régen írtam már, eléggé el voltam havazva, de most már jövök gyakrabban (remélem)!

Mancika fejlődik, továbbra is csak kapkodjuk a fejünket, mert napról napra új dolgokat produkál, de lássuk, mi a helyzet mostanság:

1. Furcsa kúszó-mászó mozgások kivitelezése (sokszor inkább még hátrafelé, mint előre, de a célját általában eléri)

2. Négykézlábra térdepelés fenékriszálással (1-2 napja)

3. Pelenkázó kiiktatása (részünkről) a rámolás és a legurulásveszély miatt

4. Szemszín: barnáskékesszürkészöld

5. Haj: Látványosan növőben!!! Az antenna a fejtetőn még megvan (1 db. hajszál a feje tetején, ami kb. 5x olyan hosszú, mint a többi)

6. Kedvenc tárgyak továbbra is (lehet, hogy a tabu-jellegük miatt): fényképezőgép, távirányító, telefon

7. Súly és hosszúság: jövő héten kiderül

8. Fogak száma: 0

9. Éjszaka-átalvás: tesztelés alatt

10. Babamasszázsra való igény: drasztikusan csökkenőben

+1. Kíváncsiság a nagyvilágra és mindenre, ami benne történik: 100%-os.

Ma feltettek G-nek egy kérdést, miszerint szeretnénk-e, hogy Mancika bárányhimlős legyen, mert az illető gyereke az, és ha gondoljuk, összehempergethetjük őket, hogy M. is túlessen a dolgon. Úgy döntöttünk, hogy ez most még korai, majd lesz még alkalom úgyis elkapni.

Szinte el sem hiszem, hogy néhány nap múlva már fél éves lesz ez a kis Manó...