Túrórudi

Anyukámmal skype-ol a kis hölgy.

Anyukám: Mondj valami szépet nekem!
MM: Túrórudi!

(Hozzáteszem, egy másodpercig nem gondolkodott a válaszon... :))

Lábaskodás

G. egyik nap nem az utcai, hanem a munkahelyi cipőjében ment egyenesen dolgozni, így a másik itthon maradt. Ezt észrevéve Maszat Manci:

- Húha! Apának nincs cipője! Lábaskodik! (értsd: mezítláb van...)

Miért is ez a blog?

Igazából ezt a blogot anno azért hoztam létre, hogy majd ha elkezdenek beszélni a gyerekek, akkor valamilyen formában megőrizzem nekik a viccesebb beszólásaikat. Úgy gondolom, hogy később biztosan élvezetes lesz nekik visszaolvasgatni, hogy milyen cukiságokat mondtak. Egy kifejezetten "gyerekszáj-gyűjtemény" lett volna.

Igaz, Maszat Manci csak 4 hónapos volt az elindításakor, ezért valahogy "ki kellett tölteni" a blogot addig, amíg a kisasszony el nem kezd beszélni. Így kerekedett belőle egy olyan történet, naplószerűség, ahol sok mindent meg fognak tudni magukról a gyerekek egészen a kezdetektől. Lehet, hogy nem kíváncsi mindenki arra, hogy miket csinált, hogy viselkedett csecsemőként-kisgyerekként, de magamból kiindulva: én biztosan szívesen olvasgatnék ilyesmit, ha lenne. :)

Az eredeti tervem az, hogy majd Maszatka 18 éves korában kapják meg nyomtatott formában a történetüket, de az is lehet, hogy majd csak akkor, ha nekik is babájuk születik. Azelőtt nem is biztos, hogy igazán értékelnék. (Bár kicsi az esélye, hogy addig ne derüljön ki a blog létezése...).

 

Szép magyar nyelvünk elsajátításának folyamata...

Bölcsiből hazafelé:

Én: Voltatok ma az udvaron?
MM: Voltatunk.

Cumikám, avagy a cumizás alapkövei

Maszat Manci soha életében nem volt cumis. Kisbaba korában, amikor olyan sokat sírt, néha megpróbálkoztunk vele, hátha lenyugszik, de nagy ívben köpte ki a szájából. Most azonban - kétéves nagy ló korára - változott a helyzet. A bölcsiben ugyanis nagyon (meglepően!) sok korabeli kisgyerek cumizik. Addig nem is volt itthon semmi gond, amíg a kisasszony meg nem látta a babavárós promóciós csomagban a promóciós cumit. Cumikám! - kiáltott fel, és kiabálta egészen addig, amíg meg nem kapta a babakorában bepróbáltat. Néhány napig szinte ki sem esett a szájából, de aztán tisztáztuk a szabályokat, miszerint:

1. Nem cumizhat, ha vendég van nálunk.

2. Nem cumizhat elalváskor.

3. Nem cumizhat vécézés közben.

4. Nem cumizhat fürdés közben.

5. Nem cumizhat beszéd közben (nem is értjük, mit mond).

6. Nem cumizhat a lakáson kívül.

Ezeket szépen be is tartja. Arra is rájöttünk, hogy minél inkább tiltjuk tőle, annál jobban akarja. (Észérvekkel még nem megyünk sokra...) Így pedig van, hogy egész napra el is felejti. Most már végre mintha kezdene is kikopni a dolog, úgy tűnik, halványul az újdonság varázsa...

Néhány kép

Mosolygósok

Tündérbogárfiú

Szülinapi torta (olyan, amilyen, de én csináltam!!!!) :)

Doktor néni munka közben

Klónok? :)

Tesóbabák

Az első idők két gyerekkel

Úgy eltelt az első néhány hét, hogy szinte észre sem vettük! (De tényleg, a jó időszakok miért telnek el olyan gyorsan?) Igazából nem volt nehéz, mert bevallom, el voltam kényeztetve: G. anyukája nálunk lakott 5 hétig, és nagyban megkönnyítette a dolgomat. (Hát igen, belegondolok, ez volt az előnye a nagycsaládoknak, amikor még több generáció élt együtt: mindig lehetett számítani egy segítő kézre...)

Összességében elmondhatom, hogy zökkenőmentes, könnyű volt az első idő az új kis aprósággal, aki amúgy nem is olyan apró: az egy hónapos státuszvizsgálaton ugyanis kereken 5 kilósnak és 55 centi hosszúnak mérték (az ötös szám bűvöletében).

Mostanra már kezd körvonalazódni valamiféle napirend(szerűség), persze ezt játszi könnyedséggel írja felül akár egy front, telihold, nyűg, nagytestvér, stb. Sokszor ismételgetem, hogy milyen könnyű lett volna, ha ő jött volna elsőként, de nem baj, ennek így kellett lennie. Maszat Manci megedzett minket (és még most is edz), hogy tudjunk értékelni egy nyugodtabb babát... :)

A féltékenységgel még nem számoltunk le teljesen, már amikor azt hinnénk, hogy lecsengett, jön egy újabb hullám. Amúgy nem vészes a helyzet, most már szerintem a kisasszony kezd rájönni, hogy új családtag érkezett, aki bizony itt marad velünk. Ezt valahol olvastam, és nagyon találó, a cikk is kistestvér érkezése utáni időszakról szólt: "Rosszalkodásnak álcázott figyelemfelhívási technikával operál." Pontosan. Eleinte bizony nagyon oda kellett figyelni, amikor simogatta a picit. Néha sikerült egyre erősebben "simizni", ha nem figyeltünk, bravúrosan megszorította a kis lábát vagy kezét! De ez elmúlt (úgy tűnik), most a kisajátítás van a porondon. Kettesben lenni velem, amikor csak lehet, ezért küzd és hisztizik a kiscsaj. Amint leteszem a picit a kezemből, már ugrik az ölembe... Ha meg nem úgy lesz, ahogy akarja, veri magát a földhöz hisztijében. Hmmm... Hiába, nem mellesleg a dackorszak legmélyebb bugyrában van a hölgy. Persze ha egy kisgyerek bekukkant a babakocsiba, vagy kicsit közelebb megy a kelleténél a kistesóhoz, rögtön "Enyém Kolos" kiáltással teszi egyértelművé a helyzetet.

Amúgy a bölcsisnénik mondták, hogy amióta megérkezett a tesó, Maszat Manci átváltozott gondoskodó "nagytesóvá", ha valaki sír, vigasztalja, simogatja, ha elhagyja valamelyik gyerek a cumiját, viszi neki, a játékbabát altatja, eteti (cicijéből!), büfizteti, stb... (A cumis dolog még megér egy misét, legközelebb arról is írok.)

Halandzsakirálylány

Amióta bölcsibe jár, ragadnak a mondókák, dalocskák Maszat Mancira. Néhányhoz még koreográfiát is tanult! Az egyik favorit a Megy a gőzös, amit sajátos halandzsával ad elő. Sokszor ugyanis nem jut eszébe a krumplifejű palacsinta kifejezés, ezért rezzenéstelen arccal költött hát helyette valami mást, valami hasonlót (?), és következetesen ezt használja. Így hangzik a dalocska a'la Maszatka:

Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára,

Kanizsai, kanizsai állomásra.

Elöl ül a masiniszta,

Hátul meg a kukucsija papagája!

Új fejezet kezdődött!

Notehát, újra itt! Szeptember 25-én, reggel 6.01 perckor (vagy 6.02-kor, erről megoszlanak a dokumentációk) megérkezett hozzánk kisfiunk, nem kevesebb, mint 4120 grammal és 51 centis hosszúsággal. 

Nem tudom, hogy az erőspistás gulyásleves indította-e útjára a kismanót több, mint egy héttel a kiírt időpont előtt, vagy az, hogy előző este elbeszélgettem vele, hogy most már ideje lenne kibújni (ha ez a verzió, akkor igencsak rendes, szófogadó gyerekről van szó!). De az is lehet, hogy ez volt az ő ideje (a születési súlyából kiindulva ezt tartom a legvalószínűbbnek).

A lényeg az, hogy itt van köztünk, apukájának szülinapi ajándékként haza is tértünk a kórházból (ezt próbáljam meg még egyszer felülmúlni!).

Nyugodt baba - néha - kis túlzással - el is felejti az ember, hogy itt van. Na, hát Maszat Mancinál ilyen nem nagyon fordult elő! Az éjszakák alakulóban vannak, az utóbbi napokra az jellemző, hogy a hajnali ébredés után elég nehezen alszik vissza. Közrejátszhat az is, hogy Mancika hazahozott a bölcsiből egy jó kis takonykórt, amit a picur is benyelt... Szóval, míg Mancogónál az orrszívózás majd' egyéves koráig váratott magára, a kicsinél már egyhetes korában neki kellett feküdnünk.

A szülésről majd egy másik bejegyzésben írok többet, röviden annyit, hogy persze megint császár lett a vége, bár ez most nem viselt meg annyira, mint a múltkori (mivel számítottam rá),  így a felépülés is sokkal gyorsabb és könnyebb. 

És hogy milyen egy fiúbabával az élet? A különbség igazán csak pelenkázáskor mutatkozott meg (eddig). Kaptam jótanácsokat, pl. hogy mindig tegyek ODA egy textilpelenkát, ha jót akarok magamnak. Nos, ezt sikerült már néhányszor elfelejteni, így hazatérésünk napján is. Természetesen bokáig (= papucsig, szőnyegig) trottyos lettem. Ma pedig éppenhogy kipelenkáztam az uraságot, telibe fröcskölt (szép nagy ívben tudnak ám ezek a picik!)... No, de ehhez hasonlókhoz hozzá kell szokni, mert még legalább másfél-két évig tartani fog ez az állapot!

A legeslegújabb kis földlakó

A bölcsis és a fészekrakós

Közhírré kell tennem: Maszat Manci már kétszer aludt a bölcsiben! Igaz, egyszer 3/4 és egyszer fél órát összvissz, de ALUDT! (Azért csak ennyit, mert a bölcsiben elég korán van altatás, és mire őkisasszonysága elalszik, addigra a többiek szép lassan már ébredeznek is és felébresztik...)

Egy kis dumagép, a bölcsinéni mindig újságolja, hogy aznap miken borultak jókat. Lássuk csak:

1. Altatás. Manó fekszik az ágyában, 1-2 perc nyugi, aztán felpattan: Kész vagyok! (És ezt természetesen sokszor egymás után eljátssza...)

2. Ugyancsak altatás közben szokott a takarítónéni felmosni a szobájukban. Megérzi a felmosó szagát, felül az ágyban: Hmmm. Jó illatú!

3. Ebéd után a konyhásnéni tolja ki az ételeskocsit, beszól neki: Nem oda, Buda! :)

Rajtam pedig eluralkodott az ilyenkor eluralkodni szokó fészekrakási láz. Minden délelőttöm azzal telik, hogy még ezt-azt meg kell csináljak. Listám is van a még megcsinálandó teendőkről, szép lassan el is fogynak róla a dolgok. Aztán meg már tényleg jöhet a baba! Már alig várom amúgy, nehéz ez a végső hajrá. Dagadnak kezeim-lábaim,  nem vagyok gyorsabb egy teknősbékánál, stb. Tudom, ezután még nehezebb időszak következik, de én már annyira várom! Kíváncsi vagyok a kis arcocskájára, arra, hogy mennyire fog hasonlítani Maszatkára és mennyire ránk, milyen lesz a természete, a babaillatról nem is beszélve...

Nem az enyém ez a nap

Be kell vallanom, ez nem az én napom volt idáig. Kezdődött úgy, hogy 8-ra kellett volna vinnem az autót a szerelőhöz. Maszatmancistul, mindenestül indultunk neki, mert mivel oltásra is mentünk ma, nem vittem bölcsibe. Vagyis indultunk volna, mert az autó megadta magát. Húszpercnyi kínlódás után már Manó is verte a hátsó ülésen a tamtamot, szóval felhívtam a szervízt, hogy sorry, de ne várjanak. Nem baj, mondom, optimista hozzáállás, így legalább az oltásra tuti időben odaérünk majd. Oda is értünk, sőt, kénytelen voltam hamarabb elindulni, mert Manci nem bírt megülni itthon a fenekén. Persze dokinéni még sehol. 1 órás várakozás után kerültünk sorra (jó, ebből csak fél óra lett volta, ha időre megyünk), de úgy, hogy rajunk kívül senki nem volt a váróban. Nem baj, a doktor néni aranyos volt, és Manó a hétvégi takonykór ellenére is megkapta a bárányhimlős oltását. Pedig már elkönyveltem magamban, hogy tuti emiatt is fölöslegesen indultunk neki (tényleg optimista hozzáállás, ugye?  :))

Lehet, hogy azért vagyok ilyen negatív (a rossz időt leszámítva), mert már számolok vissza, hogy mikor bújik ki végre a legkisebb Kismanó. Nehezen viselem már, egyre nehezebben. Be van fészkelődve a jobb bordáim alá - nem jó ülni. Virslilábujjaim vannak, és nehéz a cipelt súly - nem jó állni. Vízszintesben egyből elkezd zsibbadni a bal kezem és rámtör a pisilési inger - feküdni sem jó, bár még mindig így a legjobb. Múlt éjjel felriadtam, hogy úristen, mi van, ha éjszaka indul be a szülés? Akkor még éjszaka pakolásszak összevissza? Szóval tegnap összeraktam rendesen a kórházi cuccaimat, csak a mindennap használatosakat kell majd bedobálni induláskor.

Szóval remélem, nem kell már 3 hetet várni a kisfiunk megérkezésére, én másfél - 2 héttel is beérném. (Mondom ezt most. Máskor meg: Jajj, csak még maradjon bent, még nem vagyok felkészülve!)

Említettem, hogy nehéz a súly, amit cipelek. Ez így van, szó szerint, úgy megyek, mint egy kiöregedett, sánta víziló. Jut eszembe, hétvégén voltunk barátnőmékkel a Vadasparkban (igen, igazi vízilovat is láttunk), és készültek képek is ám (egyidős kislányaink vannak). Barátnőm át is küldte, amiket ő csinált. Nézegettem őket, hogy sikerültek. Volt egy, amelyikről azt gondoltam, hogy ez egész jó kép lenne a két kis törpiről, csak kár, hogy az a ronda kövér nő pont belesétált a képbe. Második megnézésre döbbentem rá, hogy az a ronda, kövér nő bizony ÉN VAGYOK!!!!! Váááááá!

 És egy kis ízelítő a hétvégéből:

A tegnapi (sikeres) sajtlopó akció...

Orvoskrimik

Nem értem. Biztosan van valami furaságom (kinek nincs?), de most is - ugyanúgy mint Mancinál a várandósság végén és a szülés utáni hetekben - rámtört a Robin Cook könyvek olvasása iránti leküzdhetetlen vágy. Érdekes módon az elmúlt másfél évben eszembe sem jutott ilyesmit olvasni, most meg... Kezdek begolyózni.

Helyzetjelentés

Napok óta mit nem adnék egy (két-három...) szelet kókusztekercsért! Jó sok vajas krémmel... Hmmm... És egyszerűen nem jutok hozzá. Jártomban keltemben 2 cukrászda mellett is elmentem, persze egyikben sem volt, máskor persze alapdarab, mindig van mindenhol, kivéve most. Murphy.

Ma voltam az utolsó látogatáson a központi terhesgondozóban (ilyen is persze csak itt van, máshol miért tudják megoldani egy védőnővel, itt Szegeden miért kell párhuzamosan kettőhöz is járni???). Megnézték UH-n a babót is, mondta a doki, hogy nem lesz kicsi a bébi!  Ezt sejtettem... Amúgy mindent rendben talált, hanyattfekve pózolt az uraság. :)

Kezd már nyugtalanítani, hogy még semmiféle kórházi csomagot nem pakoltam össze, sőt lassan az új jövevény kisruháit is el kellene kezdeni kimosni, rendezgetni. Pedig ez már a 36. hét ám! Na, majd talán a hétvégén...

Reggeli párbeszéd

MM: Dóga van.

Én: Kinek van dolga?

MM: Kincsőnek. (Így, ragozva ám)

Én: És milyen dolga van Kincsőnek?

MM: Játszani. Biza!

:)

És elkezdődött...

Igen, az egyik szemem sír, a másik pedig nevet: Maszat Manci bölcsibe jár. Ma volt a beszoktatás első napja. Nem igazán hagyott engem felügyelet nélkül a kisasszony! Folyamatosan szemmel (kézzel) voltam tartva, nehogy megszökjek. (A sulis megőrző miatt volt ez a tapasztalata.) De szép lassan remélem, megszokja majd. Az étvágya viszont olyan volt, hogy meg is lepődtem! (Itthon napok óta alig eszik 1-2 falatnál többet.)

Nekem pedig egyre nagyobb a pocakom, már eljutottam odáig, hogy kezdem várni a végét. Az éjszakai óránkénti felkelések nem tetszenek túlzottan, és mindemellett nem egy egyszerű tornamutatványt vágok le 1-1 ágyról való felálláskor... De október eleje még messze van! Nem bánnám, ha szeptember 2. felében megszületne Tesóbaba (akinek nem mellesleg megvan a neve is már).

Manóbébi pedig eközben dumál, dumál és dumál, egész nap be nem áll a lepénylesője. Aktuális favorit, hogy mindenre rákérdez: Mijaz? Micsinál? Hóóvan? És persze kommentál mindent, történjen bármi. :)

Kánikulavég-várás

Hihetetlen, hogy mennyire várom már, hogy vége legyen ennek az iszonyatos kánikulának! Állítólag még 1-2 nap, de ez a kb. 2-3 hete tartó állandó hőség kicsit kimerítő. Még normál esetben is, nemhogy nagy pocakkal. (Jut eszembe, vannak, akik szerint G. a végén már talicskával fog tolni, akkora lesz... Hmmm...) Soha nem voltam egy izzadós fajta, de most éjjel-nappal patakokban ömlik rólam a víz... :( Hála az égnek ma és holnap itt van nálunk G. anyukája, kicsit tudok itthon hűsölni...

Na és ha már pocakméret, akkor legyen szó pocakformáról is! Állítólag (sokan mondják, sőt szerintem is) teljesen más az alakja hasamnak, mint Mancikánál. Ezelőtt nem hittem ezekben a mendemondákban, de tényleg van abban valami, hogy lánnyal széles, fiúval hegyes a pocak. Persze biztos vannak kivételek, de nálam bejött.

Bili

A bili-téma már régen volt napirenden. Úgy állunk most, hogy - jó idő lévén - sokat (szinte egész nap, amikor itthon vagyunk) pucérkodik Maszatka, és ha dolog van, magától - Bijiiiii, Bijiiiii! felkiáltással - rohan a bilihez, és megoldja a problémáját. Ha végez, akkor pedig nyugtázza, hogy "pisi" vagy éppen a másik. Ha rajta van a pelenka, akkor még pisinél általában nem szól, nagydolognál pedig általában igen. 

Most azon ügyeskedem, hogy bugyit adok rá napközben, csak még nem mindig jut eszébe, hiába mondom neki, hogy le kell húzni, gyakran bugyistól ül rá a bilire. De hogy milyen büszke tud lenni magára! Főleg amikor vendégek vannak nálunk, az alkotás után hozza a kis alkalmatosságát a kezében, és mutatja mindenkinek a művét... Gondolom, a közönség nagy örömére. :)

Balatoni képek

Hiába, szereti... (alkoholmentes) :)

Csónakázni jó buli!

Eperke nagy munkában

10 tipp balatoni nyaraláshoz egy kicsivel és egy icipicivel, aki még a pocakban lakik

Hogy milyen is ez? Összegyűjtöttem néhány dolgot és tippet, ami engem személy szerint érintett ebben a helyzetben, így a harmadik trimeszterben járva...

1. Egy 11 kilós másfél éves emelgetése egyre nehezebb faladatnak kezd bizonyulni (nekem nem hagyják, hogy emelgessem, ezért kezdek elszokni tőle).

2. Az utána való rohangálás pedig még kevésbé megy. Komolyan, lassan úgy néz ki, hogy sétálgatva gyorsabban halad, mint én...

3. Nem szabad arra számítani, hogy a gyermek majd a strandon alszik egy jót alvásidőben. Ki van zárva! Maszat Mancinak a Balatonon eltöltött 4 nap alatt egyszer sem jutott eszébe pihenni egyet napközben, szülei nagy örömére. (Pedig G. olyan alvókuckót rendezett be neki, hogy én már attól elálmosodtam, ha ránéztem.)

4. Könyvet nem kell vinni. Totál felesleges. Kezdő kisgyermekes szülőként túl naiv voltam, mivel hittem, hogy lesz egy kis pihi délután, így majd én is olvashatok a hónapok óta elolvasásra váró könyveimből néhány oldalt. Ha-ha.

5. Magánélet? Házastársi beszélgetés? Ezt is el lehet felejteni. Az egész napos rohangálás és összpontosítás arra, hogy Manó éppen miben sántikál, a nap végére szépen leszívja az energiánkat. (Nem beszélve arról, hogy a szállásunk annyira kicsi volt, hogy a kisasszony utazóágya épphogy befért a mi ágyunk mellé, a táskáinkból kipakolni sem tudtunk, azokon keresztül bukdácsoltunk a luxusszállodának nem nevezhető összvissz kb. 15 négyzetméteres szoba-konyha-mosdóban.)

6. Az éjszakai minimum 3 mosdóba járásról ne is beszéljek! (Már felkászálódni az ágyról is kezd külön mulatság lenni...) Bár ez nem csak a Balatonra jellemző.

7. De hogy kicsit pozitív is legyek: Kitűnő ötletnek bizonyult a homokozó! Ott aztán volt, hogy akár egy órát is elbabrált egy ültő helyében a lányka, addig a pihenésre vágyó szülők kicsit relaxálhattak. Sőt, egyes apukák (pl. G.) kiélhették kreatív homokvárépítős és lábelásós ösztöneiket is.

8. Labdamániás babáknak a labda a strandon (is) KÖTELEZŐ. Ha nincs, az megkeserítheti az ottlétet. Ha van, órákig el lehet vele viháncolni, kergetőzni... Esetünkben G-nek. (Próbáltam pedig én is, de velem nem élvezte annyira. Nem igazán voltam fürge, no.)

9. A felfújható babacsónak is nyerő választásnak bizonyult - a belebújós úszógumival ellentétben. Abban ülve aztán lehet élvezni a vizet!

10. És végül: Rákoncentrálni a pocakban lakó kis lényre? Áhh, felejtsük el, esélytelen! Esetleg oda- vagy visszaúton az autóban, amikor az örökmozgó kidől egy kis időre...

Becézgetős

Legújabb neveink (a Nyanya-Papa kombón ugye már túljutottunk, volt egy darabig a hagyományos Anya-Apa, most pedig...):

G.:

- Apa (ritkán)

- Apaka

- Apacaka (gondolom, az Apucika akar lenni)

Én:

- Anya /Nyanya

- Anyaka (nagyon néha Nyanyaka)

- Anyakaka

- Anyakaja

Ja, és ne feledkezzem meg arról sem, ahogyan saját magát szólítja:

- A vezetéknevét már szépen mondja

- Ha pedig valamit ő maga akar csinálni, akkor azt Kini! Kini! felkiáltással kéri.

Hihi. :)

Most éppen itt van Nálunk Anyukám - a bokatörése óta először, és várom, hogy megtanítson koviubit készíteni, G. őszinte örömére.

Dolce vita és a szüléspara

Költözés, vizsga: kipipálva! Végre-végre, rámszakadt a fene nagy jólét, itthon vagyok, mancizhatok amennyit csak akarok! Ezt a nyarat mindenképpen ki kell használnom még egygyermekes anyaként, mert aztán ki tudja mi lesz... :) Rossz biztos nem, csak nehéz. Az első év lesz állítólag a legnehezebb, aztán minden csudijó-csudiszép egy három- és egy egyévessel. Meglátjuk! ;) (Erről jut eszembe: Egyik barátnőm, akivel 1 nap különbséggel szültünk, már mindenórás. Nagyon izgi, már bármikor szólhat, hogy akció van!) 

Tényleg, elkezdődtek a szülős álmaim, álmomban szülés után néhány órával a SAJÁT LÁBAMON  jártam!!!! ÁÁÁÁ, de jó is lenne! (Persze azért irreális elemek is voltak az álomban, pl. hogy nem volt súlyfeleslegem már a szülés utáni órákban, de ezt a témát hagyjuk is gyorsan.) De nem aggódom, olyan lesz, amilyen lesz, csak legyen egészséges a picur. Azért... Dehogynem lenne jó... Úgy döntöttem, megteszek mindent - fejben - azért, hogy jól sikerüljön a szülés, ne legyen komplikáció. Maszat Mancinál is csak az volt a gond, hogy túlságosan mohón vágyott kifelé, már rögtön mindent látni akart, kíváncsi volt, arccal előre pedig nem ment a dolog. Reméljük, a kisöccse egy picit megfontoltabb lesz ennél. 

Szeretném átélni az egészet a maga teljességében. Azért remélem, lelkileg annyira nem fog megviselni, ha mégsem jön össze, mert most legalább számolok azzal, hogy lehet bármi, ami miatt császár lesz a vége. Főleg így, császár után. Ajjaj, egyre többet agyalok ezeken a dolgokon, egyszer nagyon várom azt, hogy megpillantsam a kisfiamat, egyszer meg rámtör, hogy atyaúristen, hogy lesz ez az egész????? Hogy fogjuk megoldani a testvérféltékenységet, a két gyerek alvását, a bevásárlásokat (Mancival is meggyűlik sokszor a bajunk), meg a sok-sok mindent, ami két pici gyerekkel jár? Aztán megnyugtatom magam, hogy hisz oly sok mindenkinek sikerült már, és amúgy is, ketten vagyunk a csapatban G-vel, nem számítva a segítőkész nagymamákat. Szóval tök jó lesz! Lesz még egy gyönyörű kis hurkatestű, bömbölő, jóillatú, félméteres kis csomagunk, aki csak és kizárólag a miénk, mert minket választott. Hiszek abban, hogy a gyerek választja a szüleit, hogy tanítson nekik. Tanítson nekik olyan dolgokat, amikre nélküle nem jönnének rá. Mert a felnőttek buták. Kell nekik valaki, aki segít.

No, jól elkavarodtam már félfilozófiai magasságokba, térjünk vissza kicsit a földre: Fiúnév-választás terén egész jó úton haladunk, már csak 15 van játékban, innentől kezdve tényleg nehéz lesz a dolgunk... De még mindig fogalmam nincs, hogy melyik lesz a legmegfelelőbb név a legkisebb kismanónak. Még van 3 hónapunk eldönteni, csak már lassan olyan jó lenne a nevén szólítani! :)

Költözés, homok a hajban és Otyi

Szóval beköltöztünk az új otthonunkba. Tágasabb, kényelmesebb, nem kell minden egyes alkalommal felcaplatni a harmadikra, és még erkélyünk is van. Egy gond van csak vele: alapos takarítógépezés után sem sikerült teljesen eltüntetni azt az undorító macskaszagot, ami a lakásban honol. Szörnyű, egyszerűen nem tudom megérteni, hogy hogy lehet macskát lakásban tartani? Meg úgy egyáltalán. Kint a helye az udvaron. Szerintem.

Költözésünkkel egyidejűleg a kánikula is beköszöntött. Aggódtunk, hogy Mancikát majd megviseli a változás, de szerencsére eddig az a tapasztalat, hogy jobban alszik, mint azelőtt. Vagy ez lehet, hogy a hőségtől van? Úgy kimerítheti? Nem tudom, mindenesetre ma 9-kor ébredt reggel, és a többi napon sem kelt 8 előtt. (Kivéve tegnap, amikor elvonultunk a 18 hós oltásra, amit a múlt heti lázra való tekintettel a doktornéni elcsúsztatott egy későbbi időpontra.) 

Másik új dolog egy homokozással együtt járó kellemetlenség. Ugyanis a kisasszonynak minden egyes homokozás után annyira tele lesz a haja homokkal, hogy lehetetlen kiszedni belőle egy egyszerű esti fürdés keretében. Ma este zuhannyal fogjuk kilocsolni belőle, már készülök fejben a hatalmas hisztire (nem bírja a tusolót a csaj).

No és hogy a testvérkéről is szó essen: Meséltem valamelyik nap Manónak, hogy ha majd kibújik a hasamból Öcsike, és megnő akkorára mint ő, akkor milyen sokat fognak majd egymással játszani. Labdáznak majd, hintáznak, homokoznak, stb. Ebből annyi jutott el a füléig, hogy "Öcsivel lehet labdázni"! Akárhányszor megpillantja a csupasz pocakomat, Otyi, dabda! felkiáltással már rohan a labdájáért, és hozza a kistesójának. Cuki. :)

Borongós június és a fiúnevek csatája

Elég régen jutottam el odáig, hogy leüljek írni, el voltam (vagyok) havazva kicsit, de már látom a fényt az alagút végén! Kemény hónapunk lesz ez a június mindannyiunknak (vizsgák, költözés, G-nek sok meló, oltás Manónak, vizsgálatok, cukorterhelés, stb.), de már alig várom, hogy túl legyünk rajta - személy szerint a vizsgákon leginkább. De legjobban arra a pillanatra vágyom, amikor jólesően elnyújtózva elnyúlunk az új lakásban, ahol már minden a helyén van, rend és tisztaság honol mindenhol.

Maszat Mancogó egyébként jól van, nagyon is, nincs okom panaszra. Jól alszik, jól eszik - bár ez elég hangulatfüggő nála, jól elvagyunk akkor is, amikor ébren van, szóval minden a legnagyobb rendben.

Kis családunk legifjabb tagja, pocakom lakója is elvan, jelezgeti rendszeresen jelenlétét. Azt már megfigyeltem, hogy minden este óramű pontossággal fél 11-kor beindul, és mint a gép, vagy egy órán keresztül sürög-forog odabent. Valamelyik nap elnéztem az órát - valahogy korábban jutottam ágyba egy órával a szokásosnál, és vártam, hogy kezdődjön a buli. Persze várhattam, fél 10 volt csak akkor. Remélem, azért nem lesz olyan éjjeli bagoly, mint Mancika volt eleinte! (Emlékszem, az első 1-2 hónapban éjjel fél 2 előtt nem volt hajlandó elaludni, de volt olyan is, hogy fél 5-ig virrasztottunk...)

A pocak nő-nődögél, és most már nekiláttunk a névválasztásnak is! Első körben 88 (!) fiúnév került a listára, ezt tegnap - én örömmel, G. vérző szívvel - lecsökkentettük 40-re. Erősködtem, hogy ma is fussunk majd neki, és vigyük le ezt is 20-ra, de G-nek idő kell ahhoz, hogy kiheverje a 48 szebbnél szebb (khmmm...) név "kidobását"... :)

Gyulai szalmaözvegy napok

Először is: Anyukám kérésére leszokom szépen arról, hogy a pocakomban lakó kislegényt PB-nek szólítsam, mert ez az elnevezés a PB-gázpalackot juttatja eszébe. Oké. Így teljesen érthető.

Gyulán wellnesseztünk Maszatkával, amíg G-ék Erdélyben voltak néhány napig... Mentem volna én is szívesen, csak hát a vizsgák... Jahhh. Otthon maradtam, hogy tanuljak, ez persze megint nem jött össze maradéktalanul, de annyi program volt, hogy lehetetlen volt mindegyiket lemondani. (Amiket lemondtam, azt is bánom...) Természetesen a Hambibárt is lehetetlen elkerülni, ha Gyulán jár az ember, most sem történt ez másként nem is egyszer.

Most újra itthon vagyunk, kezdünk visszaállni a megszokott kerékvágásba. Manócska éppen alszik, az ebéd fő a konyhában, nyugalom van. Pocak nő, iszonyat sebességgel. (Vagy csak nekem tűnik úgy???) Mocorog a kis lakója élénken. Nevet még mindig nem néztünk neki, de egyszer majd csak nekifutunk. El sem tudom képzelni, hogy végül hogy fogjuk elnevezni, tényleg, tippem sincs még. Szóval erre én is kíváncsi vagyok. :)

Bababörzén

Megtanultuk, hogy másfél év körüli gyereket még véletlenül sem szabad bababörzére vinni (Maszat Manci-féle sajtkukacokat). Olyanra legalábbis, ami tele van játékokkal, amik úgy vonzzák őket, mint a mágnes. Meglátnak egy motort, és egyszerűen csak felpattannak rá, rohanhat utánuk az ember. Mert persze mindent ki kell próbálni. Akár egy gumidinoszauruszt is. Eljutottunk tehát az éves nagy babaexpóra, de az ott tartózkodásunk fele minimum azzal telt, hogy egyikünk a kisasszony után rohangált.

Ráadásul amiért kimentünk, nem sikerült szerezni (pont elhappolták előlünk az évszázad legjobb ár-érték arányú babakocsiját, pedig minden kritériumunknak megfelelt volna.). Hordozókendőt sem árult senki, pedig azt hittem, hogy jó nagy választék lesz, még válogatni is fogok tudni, de nem. Azért egy cuki kis feliratos body-t beszereztem a picurnak ("Én vagyok anya programja az elkövetkező 20 évre")... :)

Azért haszontalannak nem mondhatom ezt a délelőttöt, mert találkoztunk kint az őssejtes nővel (aki intézte Maszat Mancinál a szerződést, stb-t), és jó kis ajánlatokkal kecsegtetett minket. Engem leginkább az egyik csomaghoz tartozó ingyenes 4D babamozival, amit - többek között- akkor kapunk meg, ha a 24. hétig megkötjük a szerződést.

Na, és még ami a tegnapi naphoz tartozik és nem elhanyagolható: Manócska tegnap a délutáni alvását úgy elsumákolta, hogy este 7-kor elszundított a vacsorája fölött, aztán fürdéshez készülődve is sikerült állva elaludnia. De aztán este fél 8-tól feggel 7-ig egy pisszenés sem hallatszott ám ki a szobájából! :)

Apa, mostantól NE OLVASD A BLOGOMAT!

Nem mintha haragudnék rá, hanem azért, mert megkért, hogy lehetőleg ne mondjuk már el neki, ha megtudjuk Pocakbaba nemét. Nehéz kérés ez a mai világban, mert ha mindenki tudja körülötte, akkor valaki úgyis el fogja szólni magát, de legyen egyelőre úgy, ahogy ő akarja. (Maszat Mancinál is ez volt a kérése, de kb. a 6-7. hónapban egy ismerős ismerőse - akinek nem szóltak, hogy nem tudja - elkottyintotta, hogy kislány lesz. Szerencsére nem tört össze lelkileg, gondolom, most sem fog, ha hamarabb kiderül...)

Szóval. Szerdán voltam a centrális terhesgondozóban, ahol minden alkalommal csinálnak UH-t, már ott megkérdezte a doki, hogy "Mutatja a nemét, akarja-e tudni?" De akkor még azt mondtam, hogy nem, mert G-vel együtt szerettem volna megtudni, meg amúgy is a csütörtöki genetikai UH-ra készültünk rá, G. még szabit is kivett arra a napra, hogy bejöhessen megnézni PB-t.

De már ekkor nagyon furdalt a kíváncsiság (azon felül, hogy bíztunk benne, hogy egészséges a legkisebb kismanó). Csütörtökön 1 órás várakozás után kerültünk sorra a Női Klinikán, a torkomban vert már a szívem, amikor bementem. A dokibácsi szépen leméregette a babát, azt mondta, minden rendben van, a baba egészségesnek látszik. Amikor a combjainál méricskélt, megkérdezte, hogy a nagyobbik gyerkőc fiú vagy lány? Mondtam, kislány. Erre ő, hogy akarom-e tudni, hogy PB micsoda? Mondom, majd ha apuka is bent lesz. Aztán behívták G-t. Szorítottam a kezét rendesen, a doki meg a baba lába közé irányította az UH-ot, és ott bizony volt valami! Határozottan látszott valami, ami lányoknál nem szokott lenni! :) (Megjegyzem, én egy kis gömböt láttam, G. pedig egy hosszúkás akármit. Asszem, egyikünk nem azt nézte, amit kellett. Lehet, hogy én????) :S

Tehát nagy az öröm - persze kislánynak is örültünk volna, de azért titokban ott volt bennem, hogy milyen jó lenne egy kisfiú... Még furcsa az egész, persze nem kell túldimenzionálni a dolgokat, de hozzá kell még szoknom a gondolathoz, hogy egy kis kukacos lakik a pocakomban. 

Annyi még, hogy a méretei alapján húszhetesnek becsülték - egyéb kalkulációk szerint 19 hetes. Végül is, kicsi biztos nem lesz, tekintve, hogy az apukája sem volt aprócska születéskor. No és persze Maszat Manci sem pehelysúllyal született. :) Erről jut eszembe: Ma a Születés hete keretében elmentem egy előadásra, ami eléggé érdekelt (Természetes szülés császár után), de persze az előadó egy órán keresztül beszélt és beszélt és beszélt... a jó nagy semmiről.

Ja, és még valami. Mostantól elmondhatom, hogy erősítem azok táborát, akiknél bejött az a hiedelem, hogy lánnyal van hányinger, fiúval nincs. :)

És, hogy Maszat Manciról is ejtsek még szót: Eddig szigorúan egyenként növesztette ki a fogacskáit, mindegyiket több-kevesebb kínlódással kísérve, most pedig kibújt egyszerre három (!) is, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Sőt, ezek közül kettő böhöm nagy őrlő, szóval nem értem. Talán kezd belejönni?

Vegyes felvágott

Készültem egy kis beszámolóval az elmúlt napok történéseiről. Lássuk.

Mivel napok óta felfordulás van itthon - G. rendberakja a a lakást, mert úgy néz ki, hogy változások lesznek (KÖLTÖZÜNK, JUHHHHHÚÚÚÚ!!!) - és ez természetesen azzal jár, hogy őrült nagy kupi van itthon. A nagy pakolás közepette rá is lelt egy vécészűkítőre, amit Maszat Manci őkirálynői fenségének tartogattunk a későbbiekre. Rápróbáltam a vécére, erre jött az ötlet, hogy ültessük már rá a kisasszonyt is, csak nézzük meg, hogy hogy mutat rajta. :) Természetesen először ellenállt, mint mindig. (Nem tudom, miért, de nagyon konzervatív a mi lányunk. Nehezen veszi rá magát az újdonságok kipróbálására, legyen az egy ruhadarab, sapka, étel, vagy akár egy vécészűkítő.) No de csak sikerült, ráült, és azóta el kell mondanom, hogy a bili snassz. Persze innen nem tud ötmásodpercenként felugrálni, hogy történt-e már valami, sőt tényleg nem is történt még említésre méltó dolog, de most a bili helyett ez az új szerzemény a sztár. Per pillanat.

Az esti fürdetés is megér egy misét. Egy hete kb. nem hajlandó beleülni a kádba. Csak csellel tudjuk becsalni, de úgy sem mindig. Nem és nem tudunk rájönni, hogy mi lett a baja hirtelen a fürdéssel. Kívülről olyan jól elpancsikol a játékaival, de ha arról van szó, hogy bele kell ülni, azt már nem! Reméljük, hamar leszokik erről, vagyis visszaszokik a  kádba...

És írok még néhány szót a pocakomban lakó kis "lényről". Pocakbaba (a továbbiakban PB.) már lassan 18 hetes, de még mindig nem érzem határozottan a mozgolódását. Valami kis kaparászást néha egy-egy másodpercre igen, de ennyi. Mancival húszhetesen éreztem először úgy, hogy már biztos voltam benne, hogy "ez már az", de állítólag második babánál hamarabb szokták. Már annyira várom, hogy érezzem, ahogy izeg-mozog odabent! A hasam viszont rohamosan elkezdett nőni, amit nagyon élvezek. (A derekam estére már kevésbé, de ez legyen a legkevesebb.) Jövő héten megyünk UH-ra, onnantól kezdve már valószínűleg azt is tudni fogjuk, hogy rózsaszín vagy kék ruhákat készítsünk elő őszre.

Néhány nap, és le kell adnom a szakdolgozatomat, ezzel telik mostanában az időm nagy része sajnos, ahelyett, hogy élvezném a szép időt, amit már annyira vártam. Aztán vizsgák, vizsgák, vizsgák, de ha minden jól megy, június közepétől tényleg lehet élvezni a nyarat!

Szépséges utóhúsvéti kalácsom

A francba, hogy mindig találok valami más elfoglaltságot szakdogaírás helyett! De ezért mondjuk megérte:

Recept a link alatt: Ünnepi kalács

Dupla szülinap és a hab a tortán, avagy "Erre aztán nem számítottam"!

Nagy nap ez a mai, hiszen kétszeres évforduló is van:

1. Apukám születésnapja (Boldog szülinapot ezúton is Apa! )

2. A blogom 1. szülinapja :) (Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire kitartó leszek.)

Egy ilyet szerintem mindketten (Apukám és a "blogom" is) szívesen elfogadnának: Franciakrémes-torta

No és ami a hab a tortán: Maszat Manci úton van a nagylányosodás felé! Mit is jelent ez pontosan? 

Tehát. Egy ideje már előfordult, hogy szólt, ha kakit vagy pisit termelt a pelusba (folyamat közben). Természetesen mindkét esetben "kaka" felkiáltással. Ma reggel éppen a reggelijét fogyasztotta az etetőszékében, amikor ugyancsak felcsendült a  fenti szó. No erre izibe' bilire ültettük. Ült ott tán 5 percig - erőlködött, mint aki nyomná (ezt eddig is csinálta, nem is számítottunk ezért semmi extrára), aztán megunta és felállt. Ekkor látjuk ám, hogy egy nyuszibogyónyi kakipötty figyel a bili alján! Juhhhú! Nagy volt az öröm! Természetesen meg is lett örökítve a Nagy Mű, de ide inkább nem tenném fel a képet... :) Utána el kellett mennem itthonról suliba, de G. anyukája beszámolt - sőt, meg is örökítette -, hogy további nyuszibogyókat és pisit is sikerült beleprodukálnia a bilibe  a délelőtt folyamán a kisasszonynak. Persze ez még mind a véletlen műve, de úgy gondolom, jól meg kell dicsérni, ha sikerül, ez motiválja majd a további sikerek elérésében. Ha meg nem, akkor is előbb-utóbb rájön majd. Ja, és állítólag egész délelőtt száraz maradt a pelus!

És egy kép a játszótérről:

Komoly munkában

Angyal vagy-e?

Van egy csoporttársam a suliban, néhány hete szült. A kislányát már többször is behozta órára. Eddig azt hittem, hogy ilyen baba csak a mesékben, a szakkönyvekben, nagyotmondó anyukák történeteiben vagy utólag megszépült emlékekben létezik. Igen, bárki elhiheti: van - a saját szememmel láttam - olyan baba, aki csak alszik és eszik az első időkben. Nem győzök csodálkozni. És eszembe jut: bár a pocakbaba csak negyedrészben lenne majd ilyen nyugis! Na, majd meglátjuk.

Ma voltam egyébként az első vérvételen, fura, hogy mennyire izgultam. Milyen relatív a fájdalom: nemrég éltem át egy szülést (vagyis vajúdást, aztán a császár utáni jó kis lábadozást), és mégis hogy tudok félni egy kis tűszúrástól vagy szenvedni egy kis fejfájástól. Tök aranyos volt a vért vevő csaj, ismerős voltam neki, mondtam, biztos onnan, hogy nem olyan régen még az előző babával jártam hozzá. Meglepődött, látszott rajta, hogy nem akarja elhinni, hogy nem véletlenül csúszott be a második baba ilyen hamar. Aztán arra jutott, hogy vagy angyali természetű a nagylányom, vagy mazochista hajlamokkal rendelkezem. ;) (Szerintem úgy kb. fele-fele...)

Nevéhez hűen...

Nagymama lekvárja

Manóalvás és tesóbaba

Valami eltájolódhatott Mancikában, mert elég fura dolgokat produkál mostanság alvásilag. Kezdjük ott, hogy éjszakánként általában többször is felébred, de ez még nem is lenne olyan óriási probléma, ha mellé nem 5 - fél 6-kor kelne. HAJNALBAN! Ez kb. egy hete megy így, pedig már az esti elalvást is kitoltuk fél órával, de ez a reggeli ébredésnek meg sem kottyant.

A tegnapi nap is nagyon jó volt. Kelés háromnegyed 6-kor (ez egész tűrhető, örültem is), napközbeni kidőlés negyed 12-kor. És innentől kezdve alvás. Maratoni. Eszembe jutott, lehet, hogy az el nem aludt reggeli órákat pótolja? 4 (NÉGY) óra múlva azonban már úgy döntöttem, muszáj felébreszteni a kis hölgyet, különben az éjszaka rovására megy. (Ment is, este negyed 11-ig virgonckodás volt, de ez már az én bajom.)

Más: Ma voltunk a terhesgondozóban, megkaptuk a beutalót az első vérvételre. Megnézték a babát is UH-on, minden oké. Kismanó persze megijedt, amikor a doktor bácsi a hasamra tette az ultrahangos izét, el is sírta magát, biztosan féltett, azt hitte bántani akarnak... :) De megmutatta és megmondta a doki bácsinak, amikor felhúztam a pulcsimat, hogy baba. Jót borultak rajta. 

Mondtam G-nek, hogy ha lesz ma ultrahang, és meg akarják mondani, hogy fiú vagy lány lakik-e a pocakomban, akkor azt mondom, hogy nem akarom tudni. Mindenképpen szeretném, hogy G. is ott legyen majd, hogy együtt tudjuk meg. Egyébként már kétszer is azt álmodtam, hogy kislány lesz (fúúú, az egyik elég nagy zagyvaság volt...). De majd meglátjuk. A kínai fogantatásnaptár szerint kisfiú. De hát ez is csak olyan, hogy vagy bejön, vagy sem. G. csak arra kért, hogy ne legyen egyszerre mindkettő. Hmmm. Igyekszem.

Jött a nyuszi :)

Nehéz, nehéz, de csak elbírom valahogy...

Van ott valaki?

Tehát. Úgy fest a dolog, hogy a babakocsitoló- és a babaringató izmaim bizony még egy darabig nem fognak elsatnyulni, hiszen egy felhőn üldögélve, lábát lógatva kiválasztott minket valaki, hogy hozzánk akar költözni. Egy nagyon pici valaki. Akinek a talpmérete most pontosan 8 mm :).

Szóval nagy a boldogság a házunk táján! Szerencsére a rosszullétek távolról elkerültek (eddig, de már szerintem megúsztam), csak a sok (RENGETEG) pisilés zavar, és a sok fejfájás. Remélem, ez is hamarosan megszűnik, mert szükség van az energiára az állandóan pörgő kislányunk mellé.

A mai naptól nagyon izgultam - ma volt a 12 hetes ultrahang (már hajnalban felébredtem és nem tudtam visszaaludni, ÉN, akire nem igazán jellemző, hogy ha alhat, akkor nem alszik...). Valahogy ezt a vizsgálatot érzem vízválasztónak, innentől már tényleg "megfoghatóbbnak" tűnik a dolog. Szerencsére mindent rendben találtak. Mostantól fognak csak besűrűsödni az események is, jövő héten megyek a terhesgondozóba (sikerült kikunyiznom, hogy vihessem Mancikát is magammal), vérvételre és a védőnőmhöz (akinek a személyéről még mindig nem tudok semmit, de állítólag április 1-jétől már lesz fix emberünk).

Próbáljuk a Manónak is adagolni a dolgot, bár még nem igazán vevő rá. A Mi van anya hasában? kérdésre általában a baba a válasz (helyes megfejtés), néha viszont a mama (helytelen). Hát igen. De mindegy is. Az a lényeg, hogy igen, tényleg van ott valaki  (de azért maradjunk inkább a babánál...)! :)

Kanalas bejegyzés és a ló

Éppen a lányomtól megkívánt tejbegrízt falatozom, és gondoltam, mivel ilyen nagy csend és nyugalom honol a lakásban (= alszik), írok valamit. 

Kezdjük ott, hogy ma voltunk a duplaoltáson, szegénykém üvöltött, ahogy a torkán kifért, de túl vagyunk rajta. (A királyi többes nem véletlen, az ilyen helyzeteket én is nehezen viselem...) Most 3 napon belül várható láz az egyik oltástól, a másiktól 1-2 hét múlva, jupííí.

Le is mérték a kis hölgyet: 9.980 g és 81 cm. (A sok betegeskedés miatt eléggé lesoványodott - 80 dekát fogyott -, de már jön vissza végre az étvágya.)

Fogilag is gyarapodás van folyamatban: alul végre megtört a jég és előbújt a 3. fogacska, így összvissz 9 van már :).

Újabb mániája is van a kisasszonynak (a "dabda" mellett): a kanalazás. Mindent, mindenhol kanállal akar. Ha már egy icipici esélyt lát arra, hogy használhatja (meglát egy kóbor bögrét az egyik polcon vagy ilyesmi), akkor rohan a konyhába, kihúzza az evőeszközös fiókot, benyúl a kiskanalakhoz (érdekes módon csak oda, más nem is érdelki), és hozza, hogy használjuk. Persze gyakran feleslegesen. Este pedig rendrakáskor a lakás minden zugából kiskanalak bukkannak elő. Hmm.

És két kép a nagy kedvenccel, Gumilovacskával: 

Ennnnyire szeretem!

Csiki-csuki

Értem ezalatt azt, hogy az utóbbi három hétben Maszat Manci egyik betegségből be, aztán ki, majd pár nap múlva másikba be, megint ki, és most éppen egy harmadikba be. Vagyis bent. Mert benne van ám nyakig egy jó kis köhögős-náthás-lázas csúnyaságban. Aztán épphogy ebből is ki fog jönni, mehetünk a 15 hós oltásra (ami a betegségek miatt lett elodázva), és azután megint csak nem számíthatunk semmi jóra... De ez van, majd csak túl leszünk ezen az időszakon.

Sajnos így a suliból is sokat hiányzom, remélem, nem lesz gond belőle. Mert amilyen rugalmasnak indult az egész képzés, most annyival katonaibb módszerekkel próbálkoznak a megregulázásunkra. Kisgyermekes anyukákról lévén szó, eléggé benne van a pakliban nálunk a késés vagy a hiányzás. Oldd meg, ugye? Jó, csak gyorsan előkapok a farzsebemből egy szegedi nagymamát vagy bébiszittert, és máris ott vagyok mindig, időben, hiánytalanul. G. anyukája így is jön legalább havonta egyszer több napra, az enyém pedig még a bokatöréséből lábadozik, de nyáron már számítunk rá! :) 

Biztosan vannak olyan szerencsés szülők, akiknek a gyerekük még sohasem volt beteg (a mi lányunk is így volt 8-9 hónapos koráig), de a legtöbbünknek ezt a problémát meg kell oldanunk. No de hagyom is ezt a témát, nem akarok bosszankodni (és negatívkodni).

Amúgy is, volt néhány tavaszt idéző nap, és csakazértis jó a kedvem! :)

Nyanya, Papa és az őrlő

Nos. Úgy alakult, hogy zsinórban adogatjuk át egymásnak a betegséget. Az első a sorban Maszat Manci volt, következtem én, végül (remélem legalábbis, hogy végül) pedig G. anyukája dőlt ágynak. Szerencsére gyors átfutású dologról van szó (Manónál és nálam ez a tapasztalat). Reméljük, hogy G. anyukája is egy nap alatt túl lesz a nehezén. Aztán egy kis nátha, ami marad, már nem a világ vége.

Hozzáteszem, Manócska tényleg fogzott, sikerült belelesnem a szájába, és bizony ott a nyolcadik fogacska, a nemrégiben kibújt őrlő párja. Tehát most fent van 6, lent pedig kettő darab fogacska.

Szóval most, hogy helyreráztuk magunkat, írok kicsit arról, hogy milyen új szavai vannak a kisasszonynak. Az első a sorban a szülei megnevezése, amiket kissé átalakított, így mostanában a Nyanya és a Papa megszólításokra kell hallgatnunk. Remélem, gyorsan leszokik róla.

Egyre több hosszabb szót próbál utánozni, mint pl. a bicikli (icici vagy valami hasonló), rizibizi (ibizibi), pihepuha (pipapu), tejbegríz (tejbedzí --> ezt egész szépen és érthetően mondja). Szóval alakul a dolog. Nagyon várom már, hogy eljöjjön az az idő (is), amikor olyan aranyosakat mondanak a gyerekek! :)

(Ja, és a tavaszt, továbbra is!)

Fogas kérdés

Egy ideje nem jutottam el odáig, hogy írjak, elég összesűrűsödtek a dolgok körülöttem. Az történt, hogy beindult a suli, ami heti három napot elvesz, így marad 2 nap a hétköznapokból, amikor tudom intézni az egyebeket (bevásárlás, stb., mindig van valami :)). 

Maszat Mancinak is sikerült benyelnie egy vírust - valószínűleg a suli megőrzőjében, mert ugyanakkor 3 gyerek is egyforma panaszok miatt betegedett le tegnapra. Szerencsére már jobban van, nem lázas, igaz, az éjszakát végigszenvedte, hirtelen és hangosan sírt fel többször is. Mint aki rosszat álmodott, de ki tudja? Nekem meggyőződésem, hogy a fogával is szenved többek között. Múlt héten vettem észre, hogy az egyik őrlőfogának a fele kibújt, és most vagy a másik fele, vagy a párja kínozhatja. Furának is tartottam, hogy eddig mind a 6 fogával megszenvedett, most meg egy nagy bumszli őrlőfog kibújását észre sem veszi. Gyanús is lett volna.

Legújabb mániám...

... a graham zsemlék gyártása.

Szerintem érdemes kipróbálni, nagyon finom!

(Köszi az ihletet Dóri!) :)

Sikerélmény a kiságy körül

G-vel elhatároztuk, hogy változtatunk Kincső elalvási szokásán. Ugyanis a kis hölgy ahhoz szokott hozzá, hogy kézben-hason szunnyadjon el. Úgy voltunk vele, hogy a nappali alvással kezdjük, aztán ha sikerül, áttérünk az estire is. Megér néhány nehezebb órát, ha cserébe majd szépen, könnyen, magától alszik el a saját ágyában. 

G. volt a bevállalósabb. Szombat volt a kísérlet első napja. G. és Kincső bevonultak a kisszobába, néha ugyan kihallatszott egy-egy rövid sírás (Apavegyélki-könyörgés), de összességében csak mocorgás és csend volt. Illetve próbálkozott azzal, hogy felbosszantja az apját: leszedi a kiságy melletti falra ragasztott állatkákat - amiket többé persze nem lehet már visszaragasztani -, de az apja hidegvérrel állta a kihívást. Egy teljes órába telt, de sikerült!  Diadalittasan érkezett G., én meg nem győztem dicsérni a kitartásáért :). (Megmondom őszintén, én szerintem hamarabb feladtam volna, elkönyvelve, hogy ezt lehetetlen megcsinálni.)

Másnap ugyanez a felállás, csak éppen 45 perc alatt zajlott le az egész. 

Harmadnap rám hárult ez a kemény feladat - nem kis aggodalommal néztem elébe. Meg voltam győződve, hogy nálam több mindennel bepróbálkozik majd a Manó, de kellemesen csalódnom kellett. 25 perc és kész. Alvás, bundamódra. 

Ma pedig éppen, hogy beraktam az ágyba, 10 perc múlva már múlva jöttem is ki a szobájából, mert nem volt több dolgom ott.

Biztosan lesznek visszaesések, főleg úgy, hogy a hétvégét nem itthon töltjük, de elhatároztuk, hogy állhatatosak leszünk. És ha így megy tovább, hamarosan talán már az esti elalvás-projekt is beindul! :)

Itt a bibi, hol a bibi

Maszat Mancinál gyakran előfordulnak kisebb-nagyobb balesetek: egyszer a lábát, máskor a fejét, kezét, stb. üti be valahova. Ez szerintem amúgy teljesen normális. Hol itt egy kopp, hol ott.

Múlt héten próbálkoztam először a gyógypuszival való fájdalomenyhítéssel, és - csodák csodája - bevált! Bármilyen formában. Mit is értek ezalatt? 

Első alkalommal az egyik lábujj volt a szenvedő alany, sírt nagyon szegény Manó. Mutattam a lábára, hogy ott most bibis lett, meg kell puszilnom, és máris nem fog fájni. Így is történt minden, a fájdalom egycsapásra kikúszott a lábujjból. 

Másnap hasonló dolog történt, csak éppen a feje koppant egyet valahova. Egyáltalán nem volt vészes, hasonlóan jártam el: Hol a bibi? A válasz: Egyik kezével a fejét fogja, a másikkal a lábujjra mutat. Logikus. Ha tegnap ott volt a bibi, ma miért lenne máshol? Ez még néhányszor megismétlődött, de most már mintha lassan kezdené megérteni a dolgot... 

Máskor meg kérdezem: Hol a bibi? Adok rá egy gyógypuszit, hogy ne fájjon! Erre pedig általában én kapok tőle egy cuppanósat. De még így is elmúlik az a fene nagy fájdalom! :)

Részlet egy labdamániás baba hétköznapjaiból

Egy labda nem labda

Könyvajánló 1.

Van egy könyv, ami Kincső megszületése óta újra és újra a kezem ügyébe kerül. Így jártam ma is, így elhatároztam, írok néhány szót róla. Szóval, ez a könyv - biztosan sokan hallottak már róla - Vicki Iovine: Barátnőim az anyaság első évéről című alkotása. 

G-től kaptam tavaly karácsonyra, amikor Manó háromhetes volt. (Gondolom, látta, hogy nehezen birkózom meg a kezdeti nehézségekkel.) Őszintén szólva telitalálat volt. Eddig legalább háromszor elolvastam az elejétől a végéig, számtalanszor pedig csak bele-belelapozgattam. A írónő könnyed, laza stílusban ad tanácsokat, de nem "erőlteti" a dolgokat, ugyanúgy tiszteletben tartja azt, ha valaki természetes úton vagy császárral szült, vagy anyatejjel, netán tápszerrel eteti a babáját. Nem is tehetné másként, négy gyermekével mindegyik utat bejárta, mindenről személyes tapasztalata van. Kitér az összes felmerül(het)ő problémára, megoldásokat kínálva rájuk.

Szóval ajánlom mindenkinek, akár könnyű, akár nehéz a kezdeti időszak, mert egy vicces, könnyed, mégis érdekes és hasznos könyvről van szó. Én legalábbis sokat merítettem belőle. Néha, ha valamilyen nehézség felmerült, vagy csak kíváncsi voltam, hogy egy-egy adott problémát hogyan lehetne megoldani, csak fellapoztam, elolvastam, és máris jobb kedvre derültem. Mert rájöttem, nem nekem a legnehezebb, de nem ám :)!

Ami késik... leesik

Egy másik dolgon is túlestünk ám nemrégiben: Maszat Manci leesett az ágyról. Őszintén szólva már fel voltunk rá készülve, szinte vártuk is. 

Nagyon szeret a kisasszony a mi nagy ágyunkon játszani, olvasni, velünk hemperegni, így joggal sejthettük, hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez az esemény, annak ellenére, hogy profi módon tud már lefarolni. És, igaz, hogy utóbb, de megtörtént. Lesétált az ágyról. És koppant egyet. Szerencsére maga az esés nem volt nagy, csak az ijedtség. 

Állítólag védőnői berkekben terjed az a mondás, hogy nem is létezik olyan, hogy egy éves koráig ne essen le a gyerek valahonnan, akármennyire is figyelnek rá. Na, ez most már - kicsit megkésve - ránk is vonatkozik. :)

Átestünk a tűzkeresztségen

Azaz megvolt az első éjszaka, amikor nem aludtunk egy lakásban Kincsővel. Lakodalomban jártunk, olyanban, ahol szóltak, hogy ha lehet, kisgyereket ne vigyenek magukkal a vendégek a hajnalig tartó mulatás érdekében. Ezért a Kismanó a keresztszüleinél éjszakázott. Bevallom őszintén, féltem. Féltem, hogy hogy fog telni az éjszaka, de szerencsére nem volt semmi vész. Másnap délelőtt mentünk érte, útközben már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy meglát és mindent elhajítva szalad hozzám és átölel... Alig vártam a pillanatot, máshogy nem is bírtam elképzelni. Amikor azonban megérkeztünk, teljesen máshogy történt minden. Beléptünk a szobába, és... ÁTNÉZETT RAJTAM. Nagyon rosszul esett, csalódott voltam. El is pityeredtem kicsit. (Fél nap telt el és már el is felejtett, brühühüüüü!) De aztán megbeszéltük, miért lehetett ez így (legalábbis ez megnyugtatóan hangzik):

1. Benne volt még a tüske, amiért "elhagytam" (éjszaka szólongatott ám)
2. A másik verzió szerint egyszerűen csak természetes a jelenlétem.

Bevallom őszintén, szerintem megorrolt rám egy picit. De nem sokkal később már szerencsére visszaállt minden a régi kerékvágásba.

Mindennek ellenére egyszer ennek is meg kellett történnie, mert bizony a jövőben lesznek még olyan éjszakák, amikor nem fog itthon aludni, hogy egy kicsit mi is ki tudjunk kapcsolódni.