Nem tudom, biztosan van valami a levegőben, de Maszat Manó az utóbbi napokban eléggé összevissza alszik. No de a mai éjjel kicsit kiütötte a biztosítékot. Nem volt elég, hogy háromszor felébredt, de a kisasszony úgy döntött, hogy éjjel 5-kor - igen, ez az időpont nekünk még sötét éjszaka - ő bizony nem alszik vissza. Próbáltam én mindent, amit szoktam, de nem és nem. És a gondolataim sem voltak túlságosan vidámak, ezt G. is tanúsíthatja. Végül jó másfél óra múlva nyomta el az álom, úgy, hogy beraktam egy mesefilmet és összebújtunk.
Mostanában nagyon anyás a lány. Nem téveszthet szem elől egy pillanatra sem. Van is gond, amikor suliba megyek és a megőrzőben hagyom! Az egykori "jóbaba" átváltozott sírós babává. Sír, sír, vigasztalhatatlanul és csak akkor nyugszik meg, ha visszatérek. Nem túl jó így, állandóan ez jár a fejemben az iskolában is, hogy vajon most mit csinálhat, ugye megnyugodott már? Remélem, ez is csak egy időszak, amin minél hamarabb túlesünk. Vagy a szeparációs szorongás (kedvenc szavam, hihi) újabb hullámja?
De azért, hogy jó dolgokról is írjak, más is történt a közelmúltban: megkeresztelték a Kismanót. Minden szép és jó volt - egy-két bakit leszámítva, de ezt fedje örök homály. Igaz, Manó kicsit türelmetlen volt a szertartás alatt, de ki követelheti meg egy örökmozgó totyogótól, hogy ne gyakorlja a tudományát minden adandó alkalommal?
No de ez a napunk sem zárult le csak úgy! Este a szobájában játszottunk hármasban, és pelenkacserekor felmerült, hogy mi lenne, ha pucérkodna kicsit a lány, biztosan élvezné. Így is lett, nagyon jól elvolt, de egyszer csak G. szól, hogy szerinte most már adni kéne rá pelust, mert mintha látna valami fura arckifejezést. Fel is kaptam a lányt, node jó lett volna, ha 10 másodperccel gyorsabb vagyok, mert amint a levegőbe emeltem, éreztem, hogy valami repül a szőnyegre. Én pedig, mivel már lendületben voltam a pelenkázó felé, a lábammal telibe találtam azt a bizonyos valamit. Háááát, mit ne mondjak, várom a jószerencsémet, mert ha lesz, akkor nagyon nagy lesz!
