Harc az elalvással, avagy Tündérbogár (nem) alszik

Nem tudom, másnál hogy megy ez, de nálunk elég érdekesen zajlanak az elalvások. Nos. 

Manó általában háromszor alszik napközben. Egyszer délelőtt, egyszer dél körül, és egyszer délután. De nem úgy van ám, hogy fogja magát és alszik egyet, ha elálmosodik, nem ám! Ehhez bizony segítség szükségeltetik.

A három alvást általában három különböző módon sikerül megoldanunk:

1. Délelőtt: legtöbbször a cicin elalvás a nyerő
2. Dél körül: karban ringatás
3. Délután: a babakocsis alvás (erre külön kitérek majd).

Az első kettő fél-fél órás szundik, nem is értem, miért kell körülbelül ugyanennyit nyafogni előtte. Mert ugye játék közben egyszer csak elkezdi dörzsölgetni a szemét, ásít is egyet-kettőt, hogy nyomatékosítsa szándékát, de ha nem kapcsolok időben (nem kezdek bele a fent említett altatási módszerek valamelyikébe), akkor már gond van. Na és ha véletlenül picit hamarabb teszem be az ágyikójába, mint ahogy ezt Őfőméltósága kigondolta - pedig már látszólag alszik mint a bunda -, akkor kipattan a szeme, elkezd hadonászni kézzel-lábbal (= Vegyél fel!), és addig pörgeti magát, hogy könnyen el lehet érni a totális éberséget, és akkor kezdődhet minden elölről. Csak egy nyűgösebb babával.

Vegyük azt, hogy minden rendben ment és Manó az igazak álmát alussza. Ilyenkor jövök én. És a Robot Üzemmód. R. Ü. automatikusan babaalváskor aktiválódik. Ilyenkor aztán jöhet minden (amivel nem csapok zajt)! Tesóm szerint úgy nézek ki ilyenkor, mint aki hatfelé szakadt, mosogatás, mosás/teregetés, fejés(!), főzés, hajmosás, rendrakás, vasalás, éppen, ami aktuális. De ezzel szerintem nem vagyok egyedül :).

Rendhagyó módon egyszer a kis birodalmában aludt el - meg is kellett gyorsan örökíteni :)

No és a másik: a babakocsiban alvás. Általában délutánonként megyünk egy nagyobb sétára. Ha szerencsénk van, itt nincs gond, gyorsan beájul, ám fél óra után felébred. Felébred és sír. Nagyon ritkán volt olyan, hogy csak nézelődött és nemsokára vissza is aludt, de nem ez a megszokott. Hanem hogy rí. Ilyenkor kihalt tájak felé osonok, minél kevesebben legyenek tanúi a mutatványnak. Igen, ilyenkor azt hiszem, hogy az emberek azt gondolják, hogy milyen anya ez, sír a gyerek, ő meg nem csinál semmit. Tudom én, mitől hallgatna el: ha felvenném. De azt is tudom, hogy álmos még, és ha nem alszik többet, nyűgös lesz egész estig. És amúgy is, azt is tudom, hogy vissza fog aludni. Csak küzd. Az alvás ellen. Általában Alvás nyer. Ha viszont sikerült megnyerni a harcot (mármint Alvásnak), akkor onnantól kezdve egy jó nagy szundit kapunk cserébe :). És az esténk is nyugodt egy kipihent, elégedett babával.

Szokások rabja

Mivel a húsvétot és az azt követő hetet először az én, majd G. (a férjem a továbbiakban) családjánál töltöttük, nem kis zavart okoztunk ezzel Maszatmanci lelkivilágában, ugyanis – amire az eddigi röpke 4 hónapja alatt még nem volt példa -, nem aludtunk otthon. (Na jó, volt már arra is példa, hogy otthon voltunk, mégsem aludtunk, de az más tészta…) Szóval. Mindkét helyre jutott 1-1 kiadós hiszti, az elsőn volt szerencsém nem jelen lenni (bár anyukám azt mondta, hogy nem sokon múlott, hogy nem hívtak haza), ugyanis kimenőt kaptunk, hogy kicsit találkozzak a régi barátnőkkel. Szóval erről nem is tudok mit írni, a második viszont! Úgy történt, hogy délután családi vacsorán voltunk egy étteremben, ami kicsit elhúzódott, a végére már mutatkoztak a hiszti (= fáradtság) első jelei. Mivel altatásidőben értünk haza, ezért sunyi módon úgy döntöttünk, hogy - hmm - ma kihagyjuk a babafürdetést és az előtte lévő babamasszázst (igen, babamasszázst, van itt mindenféle kényeztetés kérem szépen), és rögtön hálózsákba raktam Manókát, így kapta meg az esti tejecskéjét (Na, ez is megérne egy misét, majd egyszer talán részletezem.). De amit mi ezután kaptunk, abban nem volt köszönet! Az a keserves jajveszékelés! És egyszerűen nem jöttünk rá, hogy mi a baja, pedig már elég jók vagyunk ebben (volt alkalmunk gyakorolni :)). A "nézőközönség" minden tagja annyifélét mondott, ahányan voltak: 

1. G. : biztos fejgörcse van

2. Anyósom: biztos fáj a hasa

3. Én: biztos túlpörgött a fáradtságtól, és amúgy is, az új környezet, meg a frontok, blablabla...

Már nem nagyon tudtunk gondolkozni (annyira sírt szegényke), de egyszer csak hirtelen beugrott egy ötlet (atyaég, fogalmam nincs, miért csak ekkor, tényleg): a PELENKA! Nézzünk meg a pelenkát! Kinyitottam a hálózsákot, a body-t vagy mit (ennek a megnevezése sem megy még mindig, arra a kis alulbegombolós vékony, ruha alá való valamire gondolok), letépőzárazom a pelenkát, ééééééééés: CSEND. VÉGRE. Vége. Abbahagyta. Vigyor. Jujj de jó, tiszta pelus, body (?), hálózsák fel. Zokogás. Újra. Szívettépően. Atyaúristen, mi lehet a baja??? Ekkor már kezdett oszlani a köd. Nosza, újra le mindent, de meztelenre ám! És elkezdtem a masszázst. Ezután már nem volt megállás, szépen le is fürdettük annak rendje és módja szerint, csak egy kis fáziskéséssel. Ezek után, bár még volt egy kis, az előzőből visszamaradt pityergés, végre békésen elaludt a drága.

Tanulság: Még egy kisbaba előtt se sunyizz el semmit, mert nem hülye ő, csak kicsi!

Ja, és soha többet nem hagyjuk ki az esti rituálét, akármennyire is meg vagyunk csúszva időben! :)