KÖLTÖZIK A BLOG!!!

A blogom átköltözött ide: https://maszatmanci.wordpress.com/

Folyamatosan szépítgetem :)

Édesem

Gyulán

Buborékszáj

Nézd Kolos, ííííígy kell csinálni!

Csigászás 1.

Csigászás 2.

Bubamamával

Változó szelek

Elmaradásaim vannak, igyekszem őket pótolni a következőkben. Sok változás történt az utóbbi időben, ezért sem volt nagyon időm írni.

- Anyák napja. Az első ovis. Na, és vajon ki volt a sírós anyuka? Na ki? Az ovisok egyébként nagyon édesek voltak, én pedig irtó büszke, mert több kiscsoportos is sírva kiállt a műsorból (az első nagy fellépés ugyebár, még szokni kell az ilyen helyzeteket), az én lányom viszont hősiesen végigcsinálta. Volt egy holtpont, láttam, hogy elbizonytalanodik, hogy most akkor mi van?  Tényleg sírni kell? – amikor a kis barátnője kezdett el pityeregni és odakísérték az anyukájához. De aztán csak erőt vett magán… Persze én már akkor bőgtem, amikor még be sem jöttek, csak felhangzott az énekük. De Kincső nem vette észre és én is próbáltam magam moderálni – egyrészt, mert körülöttem (egy nagymamán kívül) senki sem itatta az egereket, másrészt abból a prózai okból kifolyólag, hogy híján voltam papírzsepkendőnek. 

- Visszamentem dolgozni. Két hete már. Úgy gondolom, hogy ez volt a lehető legjobb döntés, amit hozhattam. A lehetőség pont a legjobbkor jött, amikor éppen kezdtek itthon összecsapni a fejem felett a hullámok. Tetszik a dolog, bár még nem szakadok meg a munkában, a közösség is jó. Szóval a gyerekek kipihenten (hacsak a folyamatos számítógépbámulástól elfáradt szemeimet nem számítjuk) kapnak meg délután. Saci mama van itthon Kolossal, Kincsőnek nem sok a változás, mert ő eddig is nagyrészt oviban volt.

 

- Kolossal kapcsolatban vannak még említenivalók, de ezt nem a munkába állásommal hozom összefüggésbe, már kicsit hamarabb kezdődött. Az eddigi kis simulékony, szófogadó, bújós kisfiam kezd ugyanis öntudatára ébredni. Ha rászólok, hogy ezt ne, akkor visszavigyorog, majd csakazértis csinálja. Ha gyúrni, puszilgatni akarom (mint eddig gond nélkül tettem), Ne! Ne! felkiáltással lefejt magáról. Na jó, nem mindig, de egyre többször. És persze mindenre a megoldás: Én! Vagyis Ő, aki mindent önállóan, egyedül akar megoldani. Az evés még oké. De egyedül mászik le az etetőszékből, egyedül akarja levenni a zokniját (persze ha nem sikerül, visít), egyedül akar mosakodni, és sorolhatnám tovább, de a sor úgyis csak bővülni fog. A beszélőkéje is nagyon beindult. Igaz, hosszabb szavakat nem mond még ki, de mindent ki tud fejezni, már az első „mondata” is elhagyta a száját: „Ki, gyeje!” (= Kincső, gyere! (a szerk.)).

- A két tesó egyébként nagyon édes együtt, kezdenek összenőni, egyre jobban elvannak egymással (bár ezzel párhuzamosan egyre intenzívebbek a veszekedések is). A kicsi mindenben (mondom: MINDENBEN) próbálja utánozni a nagyot. Ez jó, ha arról van szó, hogy este levetkőzéskor ki kell vinni a szennyestartóba a koszos ruhát. Kevésbé jó viszont akkor például, ha a kicsi is olyan ügyesnek hiszi magát, hogy fel tud mászni a mászóka tetejére. Újabb hóbortja a műesés. Hogy ez mit jelent? Mondok egy példát. Elesik egyszer, teljesen véletlenül. Odarohanok hozzá, hogy lássam, nincs-e baja, hál istennek általában nincs (érdekes, Kolos sokkal de sokkal óvatosabb Kincsőnél, aki másfél éves korában már bőven tele volt kék-zöld-lila foltokkal és horzsolásokkal – mai napig természetesen, mert Szeleburdi Kisasszonynál most is minden hétre jut legalább egy baleset.) Szóval Kolos műesésekkel pótolja azt, amit Kincső igaziból csinál. Lefekszik a földre: Jajj!- mondja, és figyel, közben vigyorog, nem egyszer, nem kétszer, hanem sportot űzve ebből.

Jajj

Jajj, mi lesz a kis drágámmal nélkülem? Most, hogy pont elkezdhettük volna élvezni a jó időt, mehettünk volna nagyokat csavarogni, biciklizni, játszóterezni, erre én fogom magam és elhagyom szegénykémet? Brühühhü...

Belefértek

Recept- és nyelvújító

Kincső szakácsnő receptje következik. Vasárnap reggel ágyba kaptuk ugyanis a reggelit, amit a kiskonyhájában készített nekünk, nevezetesen a gémstojást.

Gémstojás hozzávalók: (géms?)tojás, tejföl, sajt, só, bors. 

Ezeket szépen összekeverte és megsütötte (persze nem valódi hozzávalókból, a félreértések elkerülése végett...).

Esküszöm, ki fogom próbálni egyszer! ;)

Bekk tu dö ríl vörd

Egy hét. Hét nap és vége. Lezárul egy három és fél éven keresztül tartó korszak: visszamegyek dolgozni. Eszembe nem jutott volna, hogy korábban visszamenjek, mint muszáj, ha nem hív fel a főnököm teljesen váratlanul, hogy lenne egy munkalehetőség, májusban kellene kezdeni, holnapra várja a választ. Viszonylag rugalmas munkaidő, otthonról is dolgozhatok, ha olyan van, lényeg, hogy a munka el legyen végezve (na, kíváncsi vagyok, ebből mi lesz...). 

Köpni-nyelni nem tudtam. Fura is, mert pont az ezt megelőző hetekben kezdtem úgy érezni, hogy kezdek sokallni. Sokallni az itthonléttől, a monotonitástól, a gyerekhisztiktől, a felnőtt társaság hiányától... Szóval úgy döntöttem, visszamegyek. Az új munkámról még semmit nem tudok, majd folyamatában beletanulok, azt mondták. 

De kíváncsian várom, kicsit izgulok (jó értelemben), Kolos és az előttünk álló logisztika miatt viszont aggódom. Beadtuk a jelentkezést a bölcsibe, most még nincs hely, szeptembertől tutira lesz, addig pedig hátha lesz üresedés nyáron. Addig meg megoldjuk itthon: jön Saci mama, anyukám is ígéri magát nyárra, nekem is van még jó sok felhalmozott szabim, és G. is tud kivenni, ha kell. Így nem lesz olyan hirtelen és drámai az elválás. Sajnáltam is volna, ha rögtön bölcsibe kerül... De így jó lesz. Ugye? Jajj, sok-sok ambivalens érzés kavarog most bennem... 

Írnék én...

Írnék én többet is, nem csak képeket rakosgatnék fel, csak hát a billentyűzet nem okés... Így meg elég macerás. Pedig lenne ám miről! No, remélem, hamarosan!

Fagyisok

Idő híján csak képek

Homokozózás

Cukikáim

Egyformánalvók

A mi hősünk, avagy kinek a gyereke üvölt a cirkuszban?

Múlt héten történt. Anyukám szólt, hogy az egyik kolléganője nyert jegyeket az éppen itt sátorozó cirkuszba. Nosza rajta, utolsó utáni pillanatban sikerült is megszerezni a belépőket, Kincső már alig bírta kivárni, hogy mikor kezdődik, annyira be volt gőzölve. (Anya, már van hat óra? Mikor lesz már hat óra?) De végre elérkezett az indulás ideje. 

Szerencsénk volt, mert itt volt nálunk Saci mama, így mindketten el tudtunk menni Kincsővel. Bár, hozzátenném, magunktól, ha nem kapjuk ezeket az ingyenjegyeket - idén még biztosan nem vittük volna el cirkuszba. Szóval kívülről megcsodáltuk az állatokat, amik látszottak, tetszett neki, nagyon várta az előadást. 

Bent tömeg, úgy kellett átverekedni magunkat a helyünkre, rengeteg gyerek, felnőtt, zsivaj. És kis várakozás után hangosbemondóban egy férfihang elkezd beszélni, és füst. A porondon. Na, ez már kezdi kiütni a biztosítékot, felkéri magát G. ölébe, odabújik, nyafogni kezd. Még több füst, még több nyafogás. Aztán elkezdődik az előadás. Zsonglőrök, tornászok, akrobaták. És a mi lányunk egyre csak sír és hajtogatja, hogy menjünk haza. Mi a baj? Miért szeretnél hazamenni?-kérdezzük. Nem akarom látni őket!  

Amikor a magasban hintázó tornásznőre került a sor, arra is fény derült, miért: Ugye, mi soha nem megyünk fel olyan magasba?-kérdi már zokogva, néha ki- kileskelődve az előadásra. Az óriáslabdákon táncolóknál is hasonló a helyzet, szegénykém még a lélegzetét is visszafojtotta, úgy izgult értük, nehogy leessenek... Már amikor oda mert nézni.

Féltette őket., meg a zaj, meg a tömeg, ovi utáni fáradtság, minden együtt... Egyemmeg. Könyörgött, hogy menjünk haza. Így hát szünetben fogtuk a sátorfánkat, és hazagurultunk szépen. Fél óra múlva persze már nagy volt a szája. Bubamamával beszélt telefonon: Képzeld mama, voltam cirkuszban! Láttam papagájt, meg kecskéket, meg kengurut, meg... (stb. stb.). És láttam akrobatákat is, meg tornászokat! Nagyon jó volt!  

Igazi hős, nem?

Betegség újratöltve

Hasmenés, hányás, hasmenés, hányás, és még folytathatnám... Szóval itt tartunk. Kezdve Kolossal, folytatva Kincsővel, most pedig rajtam a sor. G. még eddig megúszta, és Saci mama is, mert ő is itt volt velünk a héten. De hát ugye ami késik... Vagy ne legyek ilyen negatív? Szerencsére két nap alatt átment a gyerekeken, remélem, nem jön újabb hullám. Azt azért el kell mondjam, hogy igazi kis hősök ezek kis törpök. Olyan hősiesen, nyafogás nélkül csinálták végig az egész tortúrát, hogy le a kalappal. Főleg Kincső, de hát ő nőből van amúgy is... :P

Csokigyűjtő csapat

Nyulaskodás

A piros tojások Kincső, a nyuszik az én műveim. (A tojások szebbek lettek, hihi) :)

puszitojás

Vajon finom?

Újabb szövegelések

1.

Saci mama kérdezi Kincsőtől:

- Falatoztál?

- Nem. 

- De látom, hogy igen, ott van a morzsa az arcodon.

Kincső leszedi, megvizsgálja.

- De Mama, HISZEN EZ FIKA!

2.

Háromnegyedes cicanadrágban glasszálok itthon. Lányom meglát:

- Anya, úgy látom, hogy kezded kinőni a nadrágodat!

Térdelés

Orvosi rendelőben. Természetesen előtte útközben már megbeszéltük, hogy NINCS TÉRDELÉS A FÖLDÖN. Nem értem, miért, de ez mindig ott jön rá. Pedig látom rajta, hogy próbálkozik, egy darabig odafigyel, aztán viszont egyre jobban belefeledkezik az adott tevékenységébe, és máris a földön találom. Rászólok, hogy keljen fel.

Erre jön a válasz: 

- De azt akarja a guggolás, hogy lecsücsüljek!

Anya, a művész

Várépítés közben Kincső megakad, sehogy sem sikerül a kaput megcsinálnia. Na, mondom, kezembe veszem a dolgot, lássuk, mit tudok segíteni. Lám-lám, pár perc alatt összeeszkábáltam valamit, amiért akkora bókot kaptam, mint még soha (ebben a kategóriában):

- Anya, nem tudtam, hogy ilyen MŰVÉSZ vagy!

Khmmmm. Eddig én sem.

Családunk Kincső szemével

Ezek vagyunk mi :)

Képek

Krumplipüré-nyalakodás

Testvérek

Ovis leskelődésem (a hozzáfűzött történet: "Behozták a beteget a rendőrségre (!!!), és a rendőr gyógyító mesét olvasott neki...")