Gyulai szalmaözvegy napok

Először is: Anyukám kérésére leszokom szépen arról, hogy a pocakomban lakó kislegényt PB-nek szólítsam, mert ez az elnevezés a PB-gázpalackot juttatja eszébe. Oké. Így teljesen érthető.

Gyulán wellnesseztünk Maszatkával, amíg G-ék Erdélyben voltak néhány napig... Mentem volna én is szívesen, csak hát a vizsgák... Jahhh. Otthon maradtam, hogy tanuljak, ez persze megint nem jött össze maradéktalanul, de annyi program volt, hogy lehetetlen volt mindegyiket lemondani. (Amiket lemondtam, azt is bánom...) Természetesen a Hambibárt is lehetetlen elkerülni, ha Gyulán jár az ember, most sem történt ez másként nem is egyszer.

Most újra itthon vagyunk, kezdünk visszaállni a megszokott kerékvágásba. Manócska éppen alszik, az ebéd fő a konyhában, nyugalom van. Pocak nő, iszonyat sebességgel. (Vagy csak nekem tűnik úgy???) Mocorog a kis lakója élénken. Nevet még mindig nem néztünk neki, de egyszer majd csak nekifutunk. El sem tudom képzelni, hogy végül hogy fogjuk elnevezni, tényleg, tippem sincs még. Szóval erre én is kíváncsi vagyok. :)

Bababörzén

Megtanultuk, hogy másfél év körüli gyereket még véletlenül sem szabad bababörzére vinni (Maszat Manci-féle sajtkukacokat). Olyanra legalábbis, ami tele van játékokkal, amik úgy vonzzák őket, mint a mágnes. Meglátnak egy motort, és egyszerűen csak felpattannak rá, rohanhat utánuk az ember. Mert persze mindent ki kell próbálni. Akár egy gumidinoszauruszt is. Eljutottunk tehát az éves nagy babaexpóra, de az ott tartózkodásunk fele minimum azzal telt, hogy egyikünk a kisasszony után rohangált.

Ráadásul amiért kimentünk, nem sikerült szerezni (pont elhappolták előlünk az évszázad legjobb ár-érték arányú babakocsiját, pedig minden kritériumunknak megfelelt volna.). Hordozókendőt sem árult senki, pedig azt hittem, hogy jó nagy választék lesz, még válogatni is fogok tudni, de nem. Azért egy cuki kis feliratos body-t beszereztem a picurnak ("Én vagyok anya programja az elkövetkező 20 évre")... :)

Azért haszontalannak nem mondhatom ezt a délelőttöt, mert találkoztunk kint az őssejtes nővel (aki intézte Maszat Mancinál a szerződést, stb-t), és jó kis ajánlatokkal kecsegtetett minket. Engem leginkább az egyik csomaghoz tartozó ingyenes 4D babamozival, amit - többek között- akkor kapunk meg, ha a 24. hétig megkötjük a szerződést.

Na, és még ami a tegnapi naphoz tartozik és nem elhanyagolható: Manócska tegnap a délutáni alvását úgy elsumákolta, hogy este 7-kor elszundított a vacsorája fölött, aztán fürdéshez készülődve is sikerült állva elaludnia. De aztán este fél 8-tól feggel 7-ig egy pisszenés sem hallatszott ám ki a szobájából! :)

Apa, mostantól NE OLVASD A BLOGOMAT!

Nem mintha haragudnék rá, hanem azért, mert megkért, hogy lehetőleg ne mondjuk már el neki, ha megtudjuk Pocakbaba nemét. Nehéz kérés ez a mai világban, mert ha mindenki tudja körülötte, akkor valaki úgyis el fogja szólni magát, de legyen egyelőre úgy, ahogy ő akarja. (Maszat Mancinál is ez volt a kérése, de kb. a 6-7. hónapban egy ismerős ismerőse - akinek nem szóltak, hogy nem tudja - elkottyintotta, hogy kislány lesz. Szerencsére nem tört össze lelkileg, gondolom, most sem fog, ha hamarabb kiderül...)

Szóval. Szerdán voltam a centrális terhesgondozóban, ahol minden alkalommal csinálnak UH-t, már ott megkérdezte a doki, hogy "Mutatja a nemét, akarja-e tudni?" De akkor még azt mondtam, hogy nem, mert G-vel együtt szerettem volna megtudni, meg amúgy is a csütörtöki genetikai UH-ra készültünk rá, G. még szabit is kivett arra a napra, hogy bejöhessen megnézni PB-t.

De már ekkor nagyon furdalt a kíváncsiság (azon felül, hogy bíztunk benne, hogy egészséges a legkisebb kismanó). Csütörtökön 1 órás várakozás után kerültünk sorra a Női Klinikán, a torkomban vert már a szívem, amikor bementem. A dokibácsi szépen leméregette a babát, azt mondta, minden rendben van, a baba egészségesnek látszik. Amikor a combjainál méricskélt, megkérdezte, hogy a nagyobbik gyerkőc fiú vagy lány? Mondtam, kislány. Erre ő, hogy akarom-e tudni, hogy PB micsoda? Mondom, majd ha apuka is bent lesz. Aztán behívták G-t. Szorítottam a kezét rendesen, a doki meg a baba lába közé irányította az UH-ot, és ott bizony volt valami! Határozottan látszott valami, ami lányoknál nem szokott lenni! :) (Megjegyzem, én egy kis gömböt láttam, G. pedig egy hosszúkás akármit. Asszem, egyikünk nem azt nézte, amit kellett. Lehet, hogy én????) :S

Tehát nagy az öröm - persze kislánynak is örültünk volna, de azért titokban ott volt bennem, hogy milyen jó lenne egy kisfiú... Még furcsa az egész, persze nem kell túldimenzionálni a dolgokat, de hozzá kell még szoknom a gondolathoz, hogy egy kis kukacos lakik a pocakomban. 

Annyi még, hogy a méretei alapján húszhetesnek becsülték - egyéb kalkulációk szerint 19 hetes. Végül is, kicsi biztos nem lesz, tekintve, hogy az apukája sem volt aprócska születéskor. No és persze Maszat Manci sem pehelysúllyal született. :) Erről jut eszembe: Ma a Születés hete keretében elmentem egy előadásra, ami eléggé érdekelt (Természetes szülés császár után), de persze az előadó egy órán keresztül beszélt és beszélt és beszélt... a jó nagy semmiről.

Ja, és még valami. Mostantól elmondhatom, hogy erősítem azok táborát, akiknél bejött az a hiedelem, hogy lánnyal van hányinger, fiúval nincs. :)

És, hogy Maszat Manciról is ejtsek még szót: Eddig szigorúan egyenként növesztette ki a fogacskáit, mindegyiket több-kevesebb kínlódással kísérve, most pedig kibújt egyszerre három (!) is, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Sőt, ezek közül kettő böhöm nagy őrlő, szóval nem értem. Talán kezd belejönni?