Dolce vita és a szüléspara

Költözés, vizsga: kipipálva! Végre-végre, rámszakadt a fene nagy jólét, itthon vagyok, mancizhatok amennyit csak akarok! Ezt a nyarat mindenképpen ki kell használnom még egygyermekes anyaként, mert aztán ki tudja mi lesz... :) Rossz biztos nem, csak nehéz. Az első év lesz állítólag a legnehezebb, aztán minden csudijó-csudiszép egy három- és egy egyévessel. Meglátjuk! ;) (Erről jut eszembe: Egyik barátnőm, akivel 1 nap különbséggel szültünk, már mindenórás. Nagyon izgi, már bármikor szólhat, hogy akció van!) 

Tényleg, elkezdődtek a szülős álmaim, álmomban szülés után néhány órával a SAJÁT LÁBAMON  jártam!!!! ÁÁÁÁ, de jó is lenne! (Persze azért irreális elemek is voltak az álomban, pl. hogy nem volt súlyfeleslegem már a szülés utáni órákban, de ezt a témát hagyjuk is gyorsan.) De nem aggódom, olyan lesz, amilyen lesz, csak legyen egészséges a picur. Azért... Dehogynem lenne jó... Úgy döntöttem, megteszek mindent - fejben - azért, hogy jól sikerüljön a szülés, ne legyen komplikáció. Maszat Mancinál is csak az volt a gond, hogy túlságosan mohón vágyott kifelé, már rögtön mindent látni akart, kíváncsi volt, arccal előre pedig nem ment a dolog. Reméljük, a kisöccse egy picit megfontoltabb lesz ennél. 

Szeretném átélni az egészet a maga teljességében. Azért remélem, lelkileg annyira nem fog megviselni, ha mégsem jön össze, mert most legalább számolok azzal, hogy lehet bármi, ami miatt császár lesz a vége. Főleg így, császár után. Ajjaj, egyre többet agyalok ezeken a dolgokon, egyszer nagyon várom azt, hogy megpillantsam a kisfiamat, egyszer meg rámtör, hogy atyaúristen, hogy lesz ez az egész????? Hogy fogjuk megoldani a testvérféltékenységet, a két gyerek alvását, a bevásárlásokat (Mancival is meggyűlik sokszor a bajunk), meg a sok-sok mindent, ami két pici gyerekkel jár? Aztán megnyugtatom magam, hogy hisz oly sok mindenkinek sikerült már, és amúgy is, ketten vagyunk a csapatban G-vel, nem számítva a segítőkész nagymamákat. Szóval tök jó lesz! Lesz még egy gyönyörű kis hurkatestű, bömbölő, jóillatú, félméteres kis csomagunk, aki csak és kizárólag a miénk, mert minket választott. Hiszek abban, hogy a gyerek választja a szüleit, hogy tanítson nekik. Tanítson nekik olyan dolgokat, amikre nélküle nem jönnének rá. Mert a felnőttek buták. Kell nekik valaki, aki segít.

No, jól elkavarodtam már félfilozófiai magasságokba, térjünk vissza kicsit a földre: Fiúnév-választás terén egész jó úton haladunk, már csak 15 van játékban, innentől kezdve tényleg nehéz lesz a dolgunk... De még mindig fogalmam nincs, hogy melyik lesz a legmegfelelőbb név a legkisebb kismanónak. Még van 3 hónapunk eldönteni, csak már lassan olyan jó lenne a nevén szólítani! :)