Azaz megvolt az első éjszaka, amikor nem aludtunk egy lakásban Kincsővel. Lakodalomban jártunk, olyanban, ahol szóltak, hogy ha lehet, kisgyereket ne vigyenek magukkal a vendégek a hajnalig tartó mulatás érdekében. Ezért a Kismanó a keresztszüleinél éjszakázott. Bevallom őszintén, féltem. Féltem, hogy hogy fog telni az éjszaka, de szerencsére nem volt semmi vész. Másnap délelőtt mentünk érte, útközben már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy meglát és mindent elhajítva szalad hozzám és átölel... Alig vártam a pillanatot, máshogy nem is bírtam elképzelni. Amikor azonban megérkeztünk, teljesen máshogy történt minden. Beléptünk a szobába, és... ÁTNÉZETT RAJTAM. Nagyon rosszul esett, csalódott voltam. El is pityeredtem kicsit. (Fél nap telt el és már el is felejtett, brühühüüüü!) De aztán megbeszéltük, miért lehetett ez így (legalábbis ez megnyugtatóan hangzik):
- Benne volt még a tüske, amiért "elhagytam" (éjszaka szólongatott ám)
- A másik verzió szerint egyszerűen csak természetes a jelenlétem.
Bevallom őszintén, szerintem megorrolt rám egy picit. De nem sokkal később már szerencsére visszaállt minden a régi kerékvágásba.
Mindennek ellenére egyszer ennek is meg kellett történnie, mert bizony a jövőben lesznek még olyan éjszakák, amikor nem fog itthon aludni, hogy egy kicsit mi is ki tudjunk kapcsolódni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése