A legeslegújabb kis földlakó

A bölcsis és a fészekrakós

Közhírré kell tennem: Maszat Manci már kétszer aludt a bölcsiben! Igaz, egyszer 3/4 és egyszer fél órát összvissz, de ALUDT! (Azért csak ennyit, mert a bölcsiben elég korán van altatás, és mire őkisasszonysága elalszik, addigra a többiek szép lassan már ébredeznek is és felébresztik...)

Egy kis dumagép, a bölcsinéni mindig újságolja, hogy aznap miken borultak jókat. Lássuk csak:

1. Altatás. Manó fekszik az ágyában, 1-2 perc nyugi, aztán felpattan: Kész vagyok! (És ezt természetesen sokszor egymás után eljátssza...)

2. Ugyancsak altatás közben szokott a takarítónéni felmosni a szobájukban. Megérzi a felmosó szagát, felül az ágyban: Hmmm. Jó illatú!

3. Ebéd után a konyhásnéni tolja ki az ételeskocsit, beszól neki: Nem oda, Buda! :)

Rajtam pedig eluralkodott az ilyenkor eluralkodni szokó fészekrakási láz. Minden délelőttöm azzal telik, hogy még ezt-azt meg kell csináljak. Listám is van a még megcsinálandó teendőkről, szép lassan el is fogynak róla a dolgok. Aztán meg már tényleg jöhet a baba! Már alig várom amúgy, nehéz ez a végső hajrá. Dagadnak kezeim-lábaim,  nem vagyok gyorsabb egy teknősbékánál, stb. Tudom, ezután még nehezebb időszak következik, de én már annyira várom! Kíváncsi vagyok a kis arcocskájára, arra, hogy mennyire fog hasonlítani Maszatkára és mennyire ránk, milyen lesz a természete, a babaillatról nem is beszélve...

Nem az enyém ez a nap

Be kell vallanom, ez nem az én napom volt idáig. Kezdődött úgy, hogy 8-ra kellett volna vinnem az autót a szerelőhöz. Maszatmancistul, mindenestül indultunk neki, mert mivel oltásra is mentünk ma, nem vittem bölcsibe. Vagyis indultunk volna, mert az autó megadta magát. Húszpercnyi kínlódás után már Manó is verte a hátsó ülésen a tamtamot, szóval felhívtam a szervízt, hogy sorry, de ne várjanak. Nem baj, mondom, optimista hozzáállás, így legalább az oltásra tuti időben odaérünk majd. Oda is értünk, sőt, kénytelen voltam hamarabb elindulni, mert Manci nem bírt megülni itthon a fenekén. Persze dokinéni még sehol. 1 órás várakozás után kerültünk sorra (jó, ebből csak fél óra lett volta, ha időre megyünk), de úgy, hogy rajunk kívül senki nem volt a váróban. Nem baj, a doktor néni aranyos volt, és Manó a hétvégi takonykór ellenére is megkapta a bárányhimlős oltását. Pedig már elkönyveltem magamban, hogy tuti emiatt is fölöslegesen indultunk neki (tényleg optimista hozzáállás, ugye?  :))

Lehet, hogy azért vagyok ilyen negatív (a rossz időt leszámítva), mert már számolok vissza, hogy mikor bújik ki végre a legkisebb Kismanó. Nehezen viselem már, egyre nehezebben. Be van fészkelődve a jobb bordáim alá - nem jó ülni. Virslilábujjaim vannak, és nehéz a cipelt súly - nem jó állni. Vízszintesben egyből elkezd zsibbadni a bal kezem és rámtör a pisilési inger - feküdni sem jó, bár még mindig így a legjobb. Múlt éjjel felriadtam, hogy úristen, mi van, ha éjszaka indul be a szülés? Akkor még éjszaka pakolásszak összevissza? Szóval tegnap összeraktam rendesen a kórházi cuccaimat, csak a mindennap használatosakat kell majd bedobálni induláskor.

Szóval remélem, nem kell már 3 hetet várni a kisfiunk megérkezésére, én másfél - 2 héttel is beérném. (Mondom ezt most. Máskor meg: Jajj, csak még maradjon bent, még nem vagyok felkészülve!)

Említettem, hogy nehéz a súly, amit cipelek. Ez így van, szó szerint, úgy megyek, mint egy kiöregedett, sánta víziló. Jut eszembe, hétvégén voltunk barátnőmékkel a Vadasparkban (igen, igazi vízilovat is láttunk), és készültek képek is ám (egyidős kislányaink vannak). Barátnőm át is küldte, amiket ő csinált. Nézegettem őket, hogy sikerültek. Volt egy, amelyikről azt gondoltam, hogy ez egész jó kép lenne a két kis törpiről, csak kár, hogy az a ronda kövér nő pont belesétált a képbe. Második megnézésre döbbentem rá, hogy az a ronda, kövér nő bizony ÉN VAGYOK!!!!! Váááááá!

 És egy kis ízelítő a hétvégéből:

A tegnapi (sikeres) sajtlopó akció...

Orvoskrimik

Nem értem. Biztosan van valami furaságom (kinek nincs?), de most is - ugyanúgy mint Mancinál a várandósság végén és a szülés utáni hetekben - rámtört a Robin Cook könyvek olvasása iránti leküzdhetetlen vágy. Érdekes módon az elmúlt másfél évben eszembe sem jutott ilyesmit olvasni, most meg... Kezdek begolyózni.

Helyzetjelentés

Napok óta mit nem adnék egy (két-három...) szelet kókusztekercsért! Jó sok vajas krémmel... Hmmm... És egyszerűen nem jutok hozzá. Jártomban keltemben 2 cukrászda mellett is elmentem, persze egyikben sem volt, máskor persze alapdarab, mindig van mindenhol, kivéve most. Murphy.

Ma voltam az utolsó látogatáson a központi terhesgondozóban (ilyen is persze csak itt van, máshol miért tudják megoldani egy védőnővel, itt Szegeden miért kell párhuzamosan kettőhöz is járni???). Megnézték UH-n a babót is, mondta a doki, hogy nem lesz kicsi a bébi!  Ezt sejtettem... Amúgy mindent rendben talált, hanyattfekve pózolt az uraság. :)

Kezd már nyugtalanítani, hogy még semmiféle kórházi csomagot nem pakoltam össze, sőt lassan az új jövevény kisruháit is el kellene kezdeni kimosni, rendezgetni. Pedig ez már a 36. hét ám! Na, majd talán a hétvégén...

Reggeli párbeszéd

MM: Dóga van.

Én: Kinek van dolga?

MM: Kincsőnek. (Így, ragozva ám)

Én: És milyen dolga van Kincsőnek?

MM: Játszani. Biza!

:)