Szép magyar nyelvünk elsajátításának folyamata...

Bölcsiből hazafelé:

Én: Voltatok ma az udvaron?
MM: Voltatunk.

Cumikám, avagy a cumizás alapkövei

Maszat Manci soha életében nem volt cumis. Kisbaba korában, amikor olyan sokat sírt, néha megpróbálkoztunk vele, hátha lenyugszik, de nagy ívben köpte ki a szájából. Most azonban - kétéves nagy ló korára - változott a helyzet. A bölcsiben ugyanis nagyon (meglepően!) sok korabeli kisgyerek cumizik. Addig nem is volt itthon semmi gond, amíg a kisasszony meg nem látta a babavárós promóciós csomagban a promóciós cumit. Cumikám! - kiáltott fel, és kiabálta egészen addig, amíg meg nem kapta a babakorában bepróbáltat. Néhány napig szinte ki sem esett a szájából, de aztán tisztáztuk a szabályokat, miszerint:

1. Nem cumizhat, ha vendég van nálunk.

2. Nem cumizhat elalváskor.

3. Nem cumizhat vécézés közben.

4. Nem cumizhat fürdés közben.

5. Nem cumizhat beszéd közben (nem is értjük, mit mond).

6. Nem cumizhat a lakáson kívül.

Ezeket szépen be is tartja. Arra is rájöttünk, hogy minél inkább tiltjuk tőle, annál jobban akarja. (Észérvekkel még nem megyünk sokra...) Így pedig van, hogy egész napra el is felejti. Most már végre mintha kezdene is kikopni a dolog, úgy tűnik, halványul az újdonság varázsa...

Néhány kép

Mosolygósok

Tündérbogárfiú

Szülinapi torta (olyan, amilyen, de én csináltam!!!!) :)

Doktor néni munka közben

Klónok? :)

Tesóbabák

Az első idők két gyerekkel

Úgy eltelt az első néhány hét, hogy szinte észre sem vettük! (De tényleg, a jó időszakok miért telnek el olyan gyorsan?) Igazából nem volt nehéz, mert bevallom, el voltam kényeztetve: G. anyukája nálunk lakott 5 hétig, és nagyban megkönnyítette a dolgomat. (Hát igen, belegondolok, ez volt az előnye a nagycsaládoknak, amikor még több generáció élt együtt: mindig lehetett számítani egy segítő kézre...)

Összességében elmondhatom, hogy zökkenőmentes, könnyű volt az első idő az új kis aprósággal, aki amúgy nem is olyan apró: az egy hónapos státuszvizsgálaton ugyanis kereken 5 kilósnak és 55 centi hosszúnak mérték (az ötös szám bűvöletében).

Mostanra már kezd körvonalazódni valamiféle napirend(szerűség), persze ezt játszi könnyedséggel írja felül akár egy front, telihold, nyűg, nagytestvér, stb. Sokszor ismételgetem, hogy milyen könnyű lett volna, ha ő jött volna elsőként, de nem baj, ennek így kellett lennie. Maszat Manci megedzett minket (és még most is edz), hogy tudjunk értékelni egy nyugodtabb babát... :)

A féltékenységgel még nem számoltunk le teljesen, már amikor azt hinnénk, hogy lecsengett, jön egy újabb hullám. Amúgy nem vészes a helyzet, most már szerintem a kisasszony kezd rájönni, hogy új családtag érkezett, aki bizony itt marad velünk. Ezt valahol olvastam, és nagyon találó, a cikk is kistestvér érkezése utáni időszakról szólt: "Rosszalkodásnak álcázott figyelemfelhívási technikával operál." Pontosan. Eleinte bizony nagyon oda kellett figyelni, amikor simogatta a picit. Néha sikerült egyre erősebben "simizni", ha nem figyeltünk, bravúrosan megszorította a kis lábát vagy kezét! De ez elmúlt (úgy tűnik), most a kisajátítás van a porondon. Kettesben lenni velem, amikor csak lehet, ezért küzd és hisztizik a kiscsaj. Amint leteszem a picit a kezemből, már ugrik az ölembe... Ha meg nem úgy lesz, ahogy akarja, veri magát a földhöz hisztijében. Hmmm... Hiába, nem mellesleg a dackorszak legmélyebb bugyrában van a hölgy. Persze ha egy kisgyerek bekukkant a babakocsiba, vagy kicsit közelebb megy a kelleténél a kistesóhoz, rögtön "Enyém Kolos" kiáltással teszi egyértelművé a helyzetet.

Amúgy a bölcsisnénik mondták, hogy amióta megérkezett a tesó, Maszat Manci átváltozott gondoskodó "nagytesóvá", ha valaki sír, vigasztalja, simogatja, ha elhagyja valamelyik gyerek a cumiját, viszi neki, a játékbabát altatja, eteti (cicijéből!), büfizteti, stb... (A cumis dolog még megér egy misét, legközelebb arról is írok.)

Halandzsakirálylány

Amióta bölcsibe jár, ragadnak a mondókák, dalocskák Maszat Mancira. Néhányhoz még koreográfiát is tanult! Az egyik favorit a Megy a gőzös, amit sajátos halandzsával ad elő. Sokszor ugyanis nem jut eszébe a krumplifejű palacsinta kifejezés, ezért rezzenéstelen arccal költött hát helyette valami mást, valami hasonlót (?), és következetesen ezt használja. Így hangzik a dalocska a'la Maszatka:

Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára,

Kanizsai, kanizsai állomásra.

Elöl ül a masiniszta,

Hátul meg a kukucsija papagája!

Új fejezet kezdődött!

Notehát, újra itt! Szeptember 25-én, reggel 6.01 perckor (vagy 6.02-kor, erről megoszlanak a dokumentációk) megérkezett hozzánk kisfiunk, nem kevesebb, mint 4120 grammal és 51 centis hosszúsággal. 

Nem tudom, hogy az erőspistás gulyásleves indította-e útjára a kismanót több, mint egy héttel a kiírt időpont előtt, vagy az, hogy előző este elbeszélgettem vele, hogy most már ideje lenne kibújni (ha ez a verzió, akkor igencsak rendes, szófogadó gyerekről van szó!). De az is lehet, hogy ez volt az ő ideje (a születési súlyából kiindulva ezt tartom a legvalószínűbbnek).

A lényeg az, hogy itt van köztünk, apukájának szülinapi ajándékként haza is tértünk a kórházból (ezt próbáljam meg még egyszer felülmúlni!).

Nyugodt baba - néha - kis túlzással - el is felejti az ember, hogy itt van. Na, hát Maszat Mancinál ilyen nem nagyon fordult elő! Az éjszakák alakulóban vannak, az utóbbi napokra az jellemző, hogy a hajnali ébredés után elég nehezen alszik vissza. Közrejátszhat az is, hogy Mancika hazahozott a bölcsiből egy jó kis takonykórt, amit a picur is benyelt... Szóval, míg Mancogónál az orrszívózás majd' egyéves koráig váratott magára, a kicsinél már egyhetes korában neki kellett feküdnünk.

A szülésről majd egy másik bejegyzésben írok többet, röviden annyit, hogy persze megint császár lett a vége, bár ez most nem viselt meg annyira, mint a múltkori (mivel számítottam rá),  így a felépülés is sokkal gyorsabb és könnyebb. 

És hogy milyen egy fiúbabával az élet? A különbség igazán csak pelenkázáskor mutatkozott meg (eddig). Kaptam jótanácsokat, pl. hogy mindig tegyek ODA egy textilpelenkát, ha jót akarok magamnak. Nos, ezt sikerült már néhányszor elfelejteni, így hazatérésünk napján is. Természetesen bokáig (= papucsig, szőnyegig) trottyos lettem. Ma pedig éppenhogy kipelenkáztam az uraságot, telibe fröcskölt (szép nagy ívben tudnak ám ezek a picik!)... No, de ehhez hasonlókhoz hozzá kell szokni, mert még legalább másfél-két évig tartani fog ez az állapot!