- Anya, nem szabad cipővel bemenni a szobába! Nem fogok utánad porszívózni!
(Ajjaj!)
Hogy ki is az a Maszat Manci? Ő a mi (általában) tündéri kisbabánk. A vele és velünk megesett - vicces és kevésbé vicces - kalandokról szól ez a blog. Meg egyebekről. Menet közben alakul. :) Alakulgat, alakulgat, azóta újabb kis lakóval bővült a család, róla is szólnak már rövid szösszeneteim...
Gyerekek
2014. szeptember 19., péntek
2014. szeptember 16., kedd
A Zúrfi
Tökmag
úrfiról elég régen írtam már, pedig történnek a dolgok
körülötte/vele/általa is ám! Például az, hogy a hétvégén elindult!
Magától, kapaszkodás nélkül totyog, persze még csak kisebb távolságokat,
és az egyensúlyát is könnyen elveszti, de kitartóan próbálkozik.
Aztán pedig a
lepénylesőjét is elkezdte tudatosan használni. Rámutatott a kanálra: ka!
Aztán a banánra: ba! Meglátta a nővére fényképét: Kkkkkkk. Csak kapkodtam a fejem, mert mindez kb. 10 perc leforgása alatt történt.
4 foga bújt ki eddig, és most harcol a következő kettővel.
Megvolt a keresztelője is, déditatája és nagyapja után a György nevet kapta meg.
Szóval zajlik az élet... Tegnap az oviban állítólag könnyen megvigasztalódott a kiscsaj, jól elvolt végig. Ma viszont ugyanúgy sírva hagytam ott... :(
4 foga bújt ki eddig, és most harcol a következő kettővel.
Megvolt a keresztelője is, déditatája és nagyapja után a György nevet kapta meg.
Szóval zajlik az élet... Tegnap az oviban állítólag könnyen megvigasztalódott a kiscsaj, jól elvolt végig. Ma viszont ugyanúgy sírva hagytam ott... :(
Jövő héten pedig szülinap(ok) hada! :)
2014. szeptember 15., hétfő
Szívfacsar
Telik-múlik az idő, eljött az ősz, az óvoda, a nagylányság. Így bizony, ezt fennhangon, büszkén hangoztatja is a kis hölgy. Második hete, hogy óvodába jár... Az első hét egész jól telt, már az első napon sérelmezte, hogy ő miért nem alhat ott a többiekkel, így szerdától már ott is alszik. Nem volt gond, szívesen ment. Ma reggel viszont, amikor beértünk a csoportszobához és elköszöntünk volna egymástól, egyszerűen nem akart elengedni. Az a könyörgő arc, jajjistenem... 1-2 perc múlva visszaleskelődtem, és még mindig az óvónéni ölében zokogott. Remélem, sikerült aztán megvigasztalni. De a szívem majd' kifacsarodott, hogy így kellett otthagyni szegénykémet...
2014. szeptember 4., csütörtök
2014. augusztus 27., szerda
Nyaraltunk
2014. augusztus 16., szombat
Alvásmizéria
Fogalmam sincs, mások hogy vannak vele, de nekem az egész gyermekvállalásban a legnagyobb lemondást az alvás jelentette. És jelenti még most is. Sőt, most a leginkább. Mert egy gyerekkel még olyan egyszerű volt minden! Ha alszik és fáradt vagyok, ledőlök vele. De kettővel? Már az is komoly logisztikai képességeket igényel, hogy összehozzam, hogy legalább fél óra átfedés legyen a nappali alvásukban. És így is: vagy sikerül, vagy nem. Az éjszakák pedig? Persze, mi akartuk, hogy így legyen... De mire a Nagylány stabilan átaludta az éjszakát és végre mi is hátradőlhettünk volna, jött a Kicsi. Így mondhatni, hogy majdnem három éve szinte egyfeszt kialvatlan vagyok. Jó, persze vannak jobb napok és segítő kezek, amik időről időre feltöltenek, ezek nélkül nem is tudom, hogy bírnám a mókuskereket. Mert mókuskerék ez a javából, akármennyire is odavagyok a kis drágáimért. Néha besokall az ember. Főleg egy ilyen hét után, mint ami most volt.
Na
és ne is beszéljünk az éjszakákról! Kincsőnél nincs gond, ő ha fel is
ébred, gyorsan visszaalszik. De a kicsi! Amilyen kis nyugisnak indult,
úgy tör kifelé mostanában ebből a skatulyából... Nem elég, hogy követ
mindenhova, mint egy kiskutya, ha kikerülök a látószögéből, visít, mint a
vert malac. Csimpaszkodik a lábamba és sokszor nem hagy mozdulni sem.
És féltékeny a Nagyra. Igen, a Kicsi. Ha megölelem, összebújunk, jön és
csipkedi, tépi a haját, vagy ahol éri. És visít. Persze a Nagy sem
hagyja magát, direkt élvezi, ha féltékennyé teheti. Hajjjajjj, nehéz
ügy. Közben meg Kolos szenved a fogaival éjjel-nappal (most már a
harmadikkal), amik egyébként tök összevissza bújnak ki (Van egy lent középen, és kettő fent a középsők helyei mellett. Vámpírbébi.).
Olvastam
valahol egy 13 gyerekes (!!!) nőről, aki azt állította, hogy neki
kettővel volt a legnehezebb dolga. Nem eggyel, nem hárommal, nem tízzel:
kettővel. Megértem. Bár kipróbálni nem fogom, az tuti. Tizenhármat legalábbis :).
DE! Múlt hétvégén - először, amióta megvannak a gyerekek - elszöktem egy csajos hétvégére (jobban mondva nekem csak egy este volt) Balatonfüredre. Kitaláltam, hogy hű de jó lesz a buszozás - üldögélhetek nyugalomban, olvashatok, zenét hallgathatok, bambulhatok ki a fejemből, sőt: akkor csukhatom be a szemem, amikor akarom! És mindezt 5 órán keresztül oda és 5 órán keresztül vissza. És igen! Sikerült! Kisimultan érkeztem meg, befutott barátnőm is (hasonló cipőben járó kétgyerekes anyuka), és együtt elköltöttünk egy ebédet. Nem kellett senkit etetnünk közben, senkinek nem törölgettük az arcát, senkire nem kellett ezerszer rászólni. Hanem ezek helyett beszélgettünk. Ettünk és beszélgettünk. És ez még nem minden: utána megettünk egy jégkrémet ÜLVE, komótosan, kiélvezve minden egyes falatát! A vendéglátó barátnőnktől előre kértem, hogy ha lehet, hadd aludjak már külön szobában, egyedül, hogy végre egyszer akkor kelhessek fel, amikor magamtól felébredek, és éjszaka sem ugrok fel senki piszmogására. Persze, ahogy azt Móricka kitalálta! Kaptam persze külön szobát, tök jó is volt. De kiderült, ajtók nincsenek még a szobákon, így körülbelül egy nagy közös tér volt, ahol mindannyian aludtunk. De hál' Istennek nem volt gond, mert persze - mivel annyira fontos volt nekem ez az egész alvás dolog - mindenre gondoltam. Naná, hogy volt nálam füldugó! :) Szóval nagyjából kialudtam magam, a délelőtt kávét szürcsölgetve telt a kertben, majd irány a strand! Nem mondom, hogy nem esett jól ez a kis kikapcsolódás... Már csak G-vel lenne jó kicsit kettesben lenni, mert a gyerekektől három mondatnál többet napközben képtelenek vagyunk egymással beszélni... De ne legyek telhetetlen, ugye? ;)
2014. augusztus 1., péntek
A bölcs
Kolos baba ügyesíti magát, nincs is ezzel gond. Buzgón gyakorol, de ez viszonylag gyakori eséseket, dőléseket vonz magával. Ez történt ma is. Amikor felzengett a sírás, Kincső röviden kommentálta nekem az eseményt:
- Anya, ilyenek a babák. Eldőlősek..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





