Gyerekek

Gyerekek

2014. december 8., hétfő

És a torta...

Természetesen nem maradhat el születésnap torta nélkül:

Kívülről kicsit hepehupás (Anya, belenyomkodom a pillangókat!), belülről sem volt még tökéletes közelről sem, de szívósan gyakorolok. Mire nagykorúak lesznek a gyerekek, már talán egész jó tortákat fogok csinálni. Ja, persze volt egy kis segítőtársam is, egészen pontosan maga a Szülinapos személyében, neki köszönhetők a nem teljesen szabályos pöttyök is :).

Azért volt, akinek ízlett... ;)



2014. december 4., csütörtök

Szülinapos

Nem akármilyen nap ez a mai: Ma lett 3 éves a nagylányunk! Reggel tisztáztuk is, hogy mivel jár ez: pl. a 3 évesek már nem hisztiznek és sokat segítenek a szüleiknek. Tudomásul vette, sőt, elkezdett kifejezetten "nagylányosan" viselkedni. (Mutatta, merre kell menni a tárolóhoz, ahol a babakocsi van. Le kell menni a lépcsőn. Most erre forduljatok, itt az ajtó. Utána majd becsukod az ajtót és arra kell menni. Ohh, köszi kislányom, tényleg sokat segítesz, nem csoda, hiszen már 3 éves vagy!) :P

Azzal kezdtük a napot, hogy korán reggel elmentünk a védőnénihez (Kincső következetesen csak főbérlő néninek hívja), aki lemérte őt. 100 centis és 14,5kg. A magasságához képest vékonyka kicsit, de hát lemozog mindent, amit megeszik. Vittünk ma be sütit az oviba, úgy megnéztem volna, hogy köszöntik... Aztán ma itthon ajándékozás. Tortát szombatra sütök, nagy terveim vannak, tutira akarok menni. :)

Ejtek néhány szót Kolosról is röviden: Tegnap majdnem elájultam, amikor a 14 hónaposom kikönyörögte magát a hintából, hogy a homokozóhoz menjen. De nem ám homokozni akart! Felmászott a létrán, átsétált a függőkötélen, majd lecsúszott a csúszdán, mindezt úgy, hogy csak a csúszdánál kellett segítenem neki. Nem szívbajos a kölök!


Na, fel is ébredt, folyt. köv!

2014. november 30., vasárnap

2014. november 19., szerda

Ez milyen már??? Most komolyan.

Nem "saját" gyerekszáj, egy legkisebbeknek szóló mesében hallottam:

Fura figura (nem tudtam megállapítani, hogy ember vagy állat, vagy miféle lény) vigasztalja (????) hasonlóan fura, szemüveges barátját (amiatt szomorkodott, hogy szemüveget kell hordania):

- Te jól látsz. Te vagy az, aki nem azért hagyja ki a gólt, mert nem látja a kaput, hanem azért, mert béna.

2014. november 16., vasárnap

Ki a jó?

Újabb esti beszélgetés, most a Mikulással való motiválás vonalán. 

Anya: A jó gyerekek ilyenkor már fekszenek az ágyban. Te jó gyerek vagy, mert már fekszel.

Kincső: Igen. Te meg jó felnőtt vagy. És Apa is jó felnőtt. És Kolos jó baba. Én pedig jó Kincső-óvodás vagyok.

Egyemmeg.