Kincsőt az első hónapokban meglehetősen nehéz volt elaltatni. Természetesen a kézben ringatás volt az, ami leginkább bevált. Ezeket az olykor elég hosszúra nyúló procedúrákat azzal könnyítettem meg, hogy nem állva, hanem a gimnasztikai óriáslabdánkat bevetve (végre használjuk is valamire... :)), azon rugózva ringattam álomba a kis hölgyet.
Természetesen mindehhez altatódal is dukált (naná, tőlem!). Mivel a szokásos dalocskák (Tente baba, stb.) túl rövidnek bizonyultak egy-egy altatáskor (vagy az altatás hosszúnak?), és legalább kismilliószor el kellett volna énekelnem, amíg álomba nem szenderül, valljuk be, dögunalmas lett volna így. Ezért hosszabb dalocskákat kerestem. A legjobban az Egyszer egy királyfi-t szerettem, mert ezt elég volt egyszer-kétszer (na jó, néha többször) eldalolni, (és még sztorija is van). Ha pedig már egy kis változatosságra vágytam, bevetettem az Erdő erdő erdő-t vagy az Által mennék én a Tiszán-t. Óhh, régi szép idők!
Kolossal más a helyzet. Ő könnyebben aludt el a kezdetektől fogva. Ha mégis egy kis ringatásra volt (van) szüksége, akkor elég volt a Megy a gőzös című remekbe szabott gyerekdal. Ha ez a négy sor mégsem lett volna elég, kiegészítettem az iszonyat béna aranyos "afrikai verzióval". Tudom, tudom, de bevált. :)
Amúgy nem lepődnék meg, ha a nagyfiam majd az óvodában vonatozás közben - miközben éneklik a Megy a gőzöst - egyszer csak fogná magát, ásítana egyet, szépen ledőlne a szőnyegre, és szundítana egyet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése