... családilag Makón jártunk a hétvégén. Autó hiányában (aksiproblémák) busszal. Mindannyian, plusz Saci mama jött velünk vissza, mert nálunk volt előtte pár napig.
Indulás előtt előtt megbeszéltük, hogy csak egy kulcsot viszünk, elég az. Csak együtt jövünk haza. :)
Maga az utazás egész tűrhető volt, bár élvezetesnek azért nem mondanám, de nagyobb balhé nélkül megúsztuk. Gyalog csekély háromnegyed óra alatt kisétáltunk a buszmegállóba (Manci is szinte végig gyalog). A buszon Kincső mama ölében ücsörgött, Kolos az enyémben, G. pedig a csomagok uraként - és ülőhely hiányában - odébb álldogált. Szóval tényleg nem volt semmi vész. Megérkeztünk, G. tesójáéknál voltunk, ahol a kisasszonynak persze esze ágában nem volt délután aludni, így már 5 körül egyértelműen mutatkozni kezdtek a fáradtság jelei. (Ez nála rosszalkodásként mutatkozik meg.) Amikor elindultunk vissza a buszpályaudvarra, már szép kövér hisztiket produkált útközben, így nagyrészt kézben kellett cipelni, hogy haladjunk is valamennyit. Így is az utolsó pillanatra értünk ki. Ahogy viszont megmozdult a busz a fenekünk alatt, fogta magát és ülve kidőlt. Szerintem még ki sem kanyarodott a busz... Oké, nagyobbik "probléma" kipipálva, útközben vele nem lesz gond. A kicsi is egész jól elvolt kb. félútig, a babakocsiból szépen nézelődött, amikor elunta magát, kapott egy babapiskótát, és annak majszolásával töltötte a fennmaradó időt.
Node! Nehogymá' ilyen idillben teljen a visszaút! G. félút környékén elkezd kotorászni a zsebében. Kotor, kotor. Táskájában. Kotor. Megkér, nézzek már szét magamnál, mert nem találja a kulcsot. (Ő zárta az ajtót, amikor eljöttünk.) Szétnézek, sehol, mondom, de nálad kell lennie, mert te zártál. Oké, de a te kulcsoddal, nem adtam oda neked? Nem. Akkor leraktam tesóméknál az ablakpárkányra. Bakk. Jó, akkor hívjuk fel őket, hogy ott van-e tényleg. Ott van tényleg. Öhmmm. Hál' Istennek G. sógora megmentett minket, utánunk hozta autóval, szóval hepiend. De nem is mi lennénk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése