Becézgetős

Legújabb neveink (a Nyanya-Papa kombón ugye már túljutottunk, volt egy darabig a hagyományos Anya-Apa, most pedig...):

G.:

- Apa (ritkán)

- Apaka

- Apacaka (gondolom, az Apucika akar lenni)

Én:

- Anya /Nyanya

- Anyaka (nagyon néha Nyanyaka)

- Anyakaka

- Anyakaja

Ja, és ne feledkezzem meg arról sem, ahogyan saját magát szólítja:

- A vezetéknevét már szépen mondja

- Ha pedig valamit ő maga akar csinálni, akkor azt Kini! Kini! felkiáltással kéri.

Hihi. :)

Most éppen itt van Nálunk Anyukám - a bokatörése óta először, és várom, hogy megtanítson koviubit készíteni, G. őszinte örömére.

Dolce vita és a szüléspara

Költözés, vizsga: kipipálva! Végre-végre, rámszakadt a fene nagy jólét, itthon vagyok, mancizhatok amennyit csak akarok! Ezt a nyarat mindenképpen ki kell használnom még egygyermekes anyaként, mert aztán ki tudja mi lesz... :) Rossz biztos nem, csak nehéz. Az első év lesz állítólag a legnehezebb, aztán minden csudijó-csudiszép egy három- és egy egyévessel. Meglátjuk! ;) (Erről jut eszembe: Egyik barátnőm, akivel 1 nap különbséggel szültünk, már mindenórás. Nagyon izgi, már bármikor szólhat, hogy akció van!) 

Tényleg, elkezdődtek a szülős álmaim, álmomban szülés után néhány órával a SAJÁT LÁBAMON  jártam!!!! ÁÁÁÁ, de jó is lenne! (Persze azért irreális elemek is voltak az álomban, pl. hogy nem volt súlyfeleslegem már a szülés utáni órákban, de ezt a témát hagyjuk is gyorsan.) De nem aggódom, olyan lesz, amilyen lesz, csak legyen egészséges a picur. Azért... Dehogynem lenne jó... Úgy döntöttem, megteszek mindent - fejben - azért, hogy jól sikerüljön a szülés, ne legyen komplikáció. Maszat Mancinál is csak az volt a gond, hogy túlságosan mohón vágyott kifelé, már rögtön mindent látni akart, kíváncsi volt, arccal előre pedig nem ment a dolog. Reméljük, a kisöccse egy picit megfontoltabb lesz ennél. 

Szeretném átélni az egészet a maga teljességében. Azért remélem, lelkileg annyira nem fog megviselni, ha mégsem jön össze, mert most legalább számolok azzal, hogy lehet bármi, ami miatt császár lesz a vége. Főleg így, császár után. Ajjaj, egyre többet agyalok ezeken a dolgokon, egyszer nagyon várom azt, hogy megpillantsam a kisfiamat, egyszer meg rámtör, hogy atyaúristen, hogy lesz ez az egész????? Hogy fogjuk megoldani a testvérféltékenységet, a két gyerek alvását, a bevásárlásokat (Mancival is meggyűlik sokszor a bajunk), meg a sok-sok mindent, ami két pici gyerekkel jár? Aztán megnyugtatom magam, hogy hisz oly sok mindenkinek sikerült már, és amúgy is, ketten vagyunk a csapatban G-vel, nem számítva a segítőkész nagymamákat. Szóval tök jó lesz! Lesz még egy gyönyörű kis hurkatestű, bömbölő, jóillatú, félméteres kis csomagunk, aki csak és kizárólag a miénk, mert minket választott. Hiszek abban, hogy a gyerek választja a szüleit, hogy tanítson nekik. Tanítson nekik olyan dolgokat, amikre nélküle nem jönnének rá. Mert a felnőttek buták. Kell nekik valaki, aki segít.

No, jól elkavarodtam már félfilozófiai magasságokba, térjünk vissza kicsit a földre: Fiúnév-választás terén egész jó úton haladunk, már csak 15 van játékban, innentől kezdve tényleg nehéz lesz a dolgunk... De még mindig fogalmam nincs, hogy melyik lesz a legmegfelelőbb név a legkisebb kismanónak. Még van 3 hónapunk eldönteni, csak már lassan olyan jó lenne a nevén szólítani! :)

Költözés, homok a hajban és Otyi

Szóval beköltöztünk az új otthonunkba. Tágasabb, kényelmesebb, nem kell minden egyes alkalommal felcaplatni a harmadikra, és még erkélyünk is van. Egy gond van csak vele: alapos takarítógépezés után sem sikerült teljesen eltüntetni azt az undorító macskaszagot, ami a lakásban honol. Szörnyű, egyszerűen nem tudom megérteni, hogy hogy lehet macskát lakásban tartani? Meg úgy egyáltalán. Kint a helye az udvaron. Szerintem.

Költözésünkkel egyidejűleg a kánikula is beköszöntött. Aggódtunk, hogy Mancikát majd megviseli a változás, de szerencsére eddig az a tapasztalat, hogy jobban alszik, mint azelőtt. Vagy ez lehet, hogy a hőségtől van? Úgy kimerítheti? Nem tudom, mindenesetre ma 9-kor ébredt reggel, és a többi napon sem kelt 8 előtt. (Kivéve tegnap, amikor elvonultunk a 18 hós oltásra, amit a múlt heti lázra való tekintettel a doktornéni elcsúsztatott egy későbbi időpontra.) 

Másik új dolog egy homokozással együtt járó kellemetlenség. Ugyanis a kisasszonynak minden egyes homokozás után annyira tele lesz a haja homokkal, hogy lehetetlen kiszedni belőle egy egyszerű esti fürdés keretében. Ma este zuhannyal fogjuk kilocsolni belőle, már készülök fejben a hatalmas hisztire (nem bírja a tusolót a csaj).

No és hogy a testvérkéről is szó essen: Meséltem valamelyik nap Manónak, hogy ha majd kibújik a hasamból Öcsike, és megnő akkorára mint ő, akkor milyen sokat fognak majd egymással játszani. Labdáznak majd, hintáznak, homokoznak, stb. Ebből annyi jutott el a füléig, hogy "Öcsivel lehet labdázni"! Akárhányszor megpillantja a csupasz pocakomat, Otyi, dabda! felkiáltással már rohan a labdájáért, és hozza a kistesójának. Cuki. :)

Borongós június és a fiúnevek csatája

Elég régen jutottam el odáig, hogy leüljek írni, el voltam (vagyok) havazva kicsit, de már látom a fényt az alagút végén! Kemény hónapunk lesz ez a június mindannyiunknak (vizsgák, költözés, G-nek sok meló, oltás Manónak, vizsgálatok, cukorterhelés, stb.), de már alig várom, hogy túl legyünk rajta - személy szerint a vizsgákon leginkább. De legjobban arra a pillanatra vágyom, amikor jólesően elnyújtózva elnyúlunk az új lakásban, ahol már minden a helyén van, rend és tisztaság honol mindenhol.

Maszat Mancogó egyébként jól van, nagyon is, nincs okom panaszra. Jól alszik, jól eszik - bár ez elég hangulatfüggő nála, jól elvagyunk akkor is, amikor ébren van, szóval minden a legnagyobb rendben.

Kis családunk legifjabb tagja, pocakom lakója is elvan, jelezgeti rendszeresen jelenlétét. Azt már megfigyeltem, hogy minden este óramű pontossággal fél 11-kor beindul, és mint a gép, vagy egy órán keresztül sürög-forog odabent. Valamelyik nap elnéztem az órát - valahogy korábban jutottam ágyba egy órával a szokásosnál, és vártam, hogy kezdődjön a buli. Persze várhattam, fél 10 volt csak akkor. Remélem, azért nem lesz olyan éjjeli bagoly, mint Mancika volt eleinte! (Emlékszem, az első 1-2 hónapban éjjel fél 2 előtt nem volt hajlandó elaludni, de volt olyan is, hogy fél 5-ig virrasztottunk...)

A pocak nő-nődögél, és most már nekiláttunk a névválasztásnak is! Első körben 88 (!) fiúnév került a listára, ezt tegnap - én örömmel, G. vérző szívvel - lecsökkentettük 40-re. Erősködtem, hogy ma is fussunk majd neki, és vigyük le ezt is 20-ra, de G-nek idő kell ahhoz, hogy kiheverje a 48 szebbnél szebb (khmmm...) név "kidobását"... :)

Gyulai szalmaözvegy napok

Először is: Anyukám kérésére leszokom szépen arról, hogy a pocakomban lakó kislegényt PB-nek szólítsam, mert ez az elnevezés a PB-gázpalackot juttatja eszébe. Oké. Így teljesen érthető.

Gyulán wellnesseztünk Maszatkával, amíg G-ék Erdélyben voltak néhány napig... Mentem volna én is szívesen, csak hát a vizsgák... Jahhh. Otthon maradtam, hogy tanuljak, ez persze megint nem jött össze maradéktalanul, de annyi program volt, hogy lehetetlen volt mindegyiket lemondani. (Amiket lemondtam, azt is bánom...) Természetesen a Hambibárt is lehetetlen elkerülni, ha Gyulán jár az ember, most sem történt ez másként nem is egyszer.

Most újra itthon vagyunk, kezdünk visszaállni a megszokott kerékvágásba. Manócska éppen alszik, az ebéd fő a konyhában, nyugalom van. Pocak nő, iszonyat sebességgel. (Vagy csak nekem tűnik úgy???) Mocorog a kis lakója élénken. Nevet még mindig nem néztünk neki, de egyszer majd csak nekifutunk. El sem tudom képzelni, hogy végül hogy fogjuk elnevezni, tényleg, tippem sincs még. Szóval erre én is kíváncsi vagyok. :)

Bababörzén

Megtanultuk, hogy másfél év körüli gyereket még véletlenül sem szabad bababörzére vinni (Maszat Manci-féle sajtkukacokat). Olyanra legalábbis, ami tele van játékokkal, amik úgy vonzzák őket, mint a mágnes. Meglátnak egy motort, és egyszerűen csak felpattannak rá, rohanhat utánuk az ember. Mert persze mindent ki kell próbálni. Akár egy gumidinoszauruszt is. Eljutottunk tehát az éves nagy babaexpóra, de az ott tartózkodásunk fele minimum azzal telt, hogy egyikünk a kisasszony után rohangált.

Ráadásul amiért kimentünk, nem sikerült szerezni (pont elhappolták előlünk az évszázad legjobb ár-érték arányú babakocsiját, pedig minden kritériumunknak megfelelt volna.). Hordozókendőt sem árult senki, pedig azt hittem, hogy jó nagy választék lesz, még válogatni is fogok tudni, de nem. Azért egy cuki kis feliratos body-t beszereztem a picurnak ("Én vagyok anya programja az elkövetkező 20 évre")... :)

Azért haszontalannak nem mondhatom ezt a délelőttöt, mert találkoztunk kint az őssejtes nővel (aki intézte Maszat Mancinál a szerződést, stb-t), és jó kis ajánlatokkal kecsegtetett minket. Engem leginkább az egyik csomaghoz tartozó ingyenes 4D babamozival, amit - többek között- akkor kapunk meg, ha a 24. hétig megkötjük a szerződést.

Na, és még ami a tegnapi naphoz tartozik és nem elhanyagolható: Manócska tegnap a délutáni alvását úgy elsumákolta, hogy este 7-kor elszundított a vacsorája fölött, aztán fürdéshez készülődve is sikerült állva elaludnia. De aztán este fél 8-tól feggel 7-ig egy pisszenés sem hallatszott ám ki a szobájából! :)

Apa, mostantól NE OLVASD A BLOGOMAT!

Nem mintha haragudnék rá, hanem azért, mert megkért, hogy lehetőleg ne mondjuk már el neki, ha megtudjuk Pocakbaba nemét. Nehéz kérés ez a mai világban, mert ha mindenki tudja körülötte, akkor valaki úgyis el fogja szólni magát, de legyen egyelőre úgy, ahogy ő akarja. (Maszat Mancinál is ez volt a kérése, de kb. a 6-7. hónapban egy ismerős ismerőse - akinek nem szóltak, hogy nem tudja - elkottyintotta, hogy kislány lesz. Szerencsére nem tört össze lelkileg, gondolom, most sem fog, ha hamarabb kiderül...)

Szóval. Szerdán voltam a centrális terhesgondozóban, ahol minden alkalommal csinálnak UH-t, már ott megkérdezte a doki, hogy "Mutatja a nemét, akarja-e tudni?" De akkor még azt mondtam, hogy nem, mert G-vel együtt szerettem volna megtudni, meg amúgy is a csütörtöki genetikai UH-ra készültünk rá, G. még szabit is kivett arra a napra, hogy bejöhessen megnézni PB-t.

De már ekkor nagyon furdalt a kíváncsiság (azon felül, hogy bíztunk benne, hogy egészséges a legkisebb kismanó). Csütörtökön 1 órás várakozás után kerültünk sorra a Női Klinikán, a torkomban vert már a szívem, amikor bementem. A dokibácsi szépen leméregette a babát, azt mondta, minden rendben van, a baba egészségesnek látszik. Amikor a combjainál méricskélt, megkérdezte, hogy a nagyobbik gyerkőc fiú vagy lány? Mondtam, kislány. Erre ő, hogy akarom-e tudni, hogy PB micsoda? Mondom, majd ha apuka is bent lesz. Aztán behívták G-t. Szorítottam a kezét rendesen, a doki meg a baba lába közé irányította az UH-ot, és ott bizony volt valami! Határozottan látszott valami, ami lányoknál nem szokott lenni! :) (Megjegyzem, én egy kis gömböt láttam, G. pedig egy hosszúkás akármit. Asszem, egyikünk nem azt nézte, amit kellett. Lehet, hogy én????) :S

Tehát nagy az öröm - persze kislánynak is örültünk volna, de azért titokban ott volt bennem, hogy milyen jó lenne egy kisfiú... Még furcsa az egész, persze nem kell túldimenzionálni a dolgokat, de hozzá kell még szoknom a gondolathoz, hogy egy kis kukacos lakik a pocakomban. 

Annyi még, hogy a méretei alapján húszhetesnek becsülték - egyéb kalkulációk szerint 19 hetes. Végül is, kicsi biztos nem lesz, tekintve, hogy az apukája sem volt aprócska születéskor. No és persze Maszat Manci sem pehelysúllyal született. :) Erről jut eszembe: Ma a Születés hete keretében elmentem egy előadásra, ami eléggé érdekelt (Természetes szülés császár után), de persze az előadó egy órán keresztül beszélt és beszélt és beszélt... a jó nagy semmiről.

Ja, és még valami. Mostantól elmondhatom, hogy erősítem azok táborát, akiknél bejött az a hiedelem, hogy lánnyal van hányinger, fiúval nincs. :)

És, hogy Maszat Manciról is ejtsek még szót: Eddig szigorúan egyenként növesztette ki a fogacskáit, mindegyiket több-kevesebb kínlódással kísérve, most pedig kibújt egyszerre három (!) is, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Sőt, ezek közül kettő böhöm nagy őrlő, szóval nem értem. Talán kezd belejönni?